..hát ez meg micsoda délután és este volt...?!!!

Szeretett Olvasóm!

Az elmúlt bejegyzést valamikor ma délelőtt ott hagytam abba, hogy délután történik majd valami.

Nos történt, nem is akármi. Megjelent az egyik ismerősöm nagybátyja és azt mondta, meghív engem az egyik barátja temetés utáni ceremóniájára. Az idős embert 40 napja már eltemették ugyan, de joruba szokás szerint a negyvenedik nap után megünneplik a halottat.
Egy fantasztikus hangulatú buliba csöppentem. Vagy háromszáz, az eseményre varratott ruhában felvonuló résztvevő főtt jókedvűen egy marha nagy sátor alatt. A nők felékszerezve, kis csillogó-villogó retikülökkel, mintha a Madách Kamarába mennének egy kortárs darabra. A férfiak nap szemüvegben, iszonyat pecsét gyűrűkkel, arany nyakláncokkal eszegették vígan a kecskét, marhát, csirkét a köretekkel. Olyan fantasztikus funky zene szólt teljes hangerővel, hogy D.J. Dominik szégyenlősen bújt volna a baobab fák mögé, ha hallja.

Valami ilyesmi bulit képzeljen el, kedves Olvasóm:

Engem beszuszakoltak két hatalmas méretű, de rendkívül kedves háziasszony közé, akik amikor elkezdtek nevetni, folyamatosan, két oldalról lökdöstek a farukkal és meghitten rám köpködték a kecske darabokat.
Ilyesmit evett mindenki:

Egy kis moj-moj (bab püré), hal, marha-kecske, sült rizs és csípős rizs.

Vidáman telt a délután, a kecskének annyira azért nem...:

Nem töltöttünk egy óránál többet a buliban, de az arra éppen elég volt, hogy köldökig megizzadjak az öltöny nadrágomban és az ünneplő ingemben. Azért öltöztem már délután "úttörőbe", (Istenem, emlékszik még valaki, hogy így hívtuk általánosban az ünneplő ruhát valamikor...?!), mert este Nigéria egyik leggazdagabb emberéhez voltam hivatalos vacsorára, két helyi ismerősömmel együtt.

Tudom, messziről jött ember azt mond, amit akar, de ez az üzletember tényleg fájdalmasan gazdag.
Mondjuk nem néztem bele a cégei könyvelésébe, de szóltam a sofőrnek, hogy most ne vigyen minket múzeumba, mert elkésünk, amikor megálltunk a háza bejárata előtt. Az épület úgy nézett ki kívülről, mint a Szépművészeti Múzeum, csak egy számmal kisebb kiadásban. Jött egy fekete ember, (persze itt mindenki fekete, de azért vannak különbségek), szótlanul bekísért minket a fogadóhelységbe.
Na az meg akkora volt, mint az Esztergomi Bazilika főhajója, jó, legyen egy számmal kisebb verzióban ez is. A háziszolga zsebében világított valami, szerintem GPS volt, hogy betaláljon a konyhából a nappaliba.

Fél órát várakoztunk megszeppenve, szótlanul fészkelődtünk a bőr kanapékon és csiszálgattuk a lábainkat a márvány padlón. Aztán a személyzet másik tagja átkísért minket egy másik, még szebb váróba, hát ez sem volt lakájosabb. Arany, márvány, hatalmas televíziók, bőr ülő, fekvő, félig ülő, félig fekvő alkalmasságok mindenfelé. Az egyik társamnak, aki a mellettem levő fotelban alig látszódott, odakiabáltam, hogy: na most mi lesz?! Nem válaszolt, vagy mert nem mert vagy mert nem hallotta a kérdésemet a távolság miatt.

Frissítőket szolgáltak fel, marha ünnepélyesen, légiesen lépkedve a márványon. Egyszer csak kitárult az ajtó és mint Napóleon Bonaparte Austerlitz előtt, beviharzott a házigazda.
Na a két ismerősöm rögtön mélyen meghajolt, én meg nem. Nem az önérzetem miatt, hanem mert még az éjjel becsípődött a derekam és Hippolyt, a lakájként, merev derékkal közlekedtem egész délelőtt.
A nagyon gazdag üzletember gyönyörű, bokáig érő fehér népviseletben jelent meg és szótlanul leült elénk. Arcizma sem rándult, pár percig némán figyelte a bekapcsolt óriás televízión azt hiszem az Arsenal-Watford focimeccset. Mi szintén rámeredtünk a tv-re, hogy hát tényleg, lehet, hogy mi valójában meccset nézni jöttünk össze, mi jó barátok, fontos a mérkőzés, ne beszéljen közben senki.

Nem tudom, kedves Olvasó, látta vagy olvasta-e B. Prust Fáraó című méltán híres művét. Nos hát XIII. Ramszesz üldögélhetett oly egykedvűen, rezzenéstelen arccal lakájai között, mint ez az ember ott velünk. Egyik cimborám megtörte a csendet, aztán ettől kezdve csak a házigazda beszélt, kérdezett, utasított. Mi meg zengtük a Yes Sir!-t lelkesen.

Azután egy fesztelen, egymás szavába vágós, jókedvű, anekdotázós vacsora következett. Na hát nem, vacsora volt, de ennél merevebb talán csak a kora középkori bencések újonc avató ebédje volt talán.
Időközben újabb lakájok ültek az asztalhoz, hallgatni a mester kinyilatkoztatásait. Érdekes, üdítő jelenség volt az üzletember fia, akinek tiszta szemében komoly emberség csillogott..meg is lepődtem.

Mintegy egy órája értünk haza, remek este volt, élveztem.
Jó éjt kedves Olvasóm, késő van, holnap ismét jelentkezem!

Tegnap Abujában voltam, de reggel még nem gondoltam volna...

Kedves Olvasóm!

A tegnapi nap tényleg furcsán és őrülten kezdődött. Reggel kaptam a hírt, por reggelizés közben, (lásd korábbi bejegyzés), hogy az egyik nagyon fontos üzletember, aki úgy volt, hogy átrepül Lagoszba találkozni velem, nem jön. Nem jön, mert nem jön, indok nincs. Lényegében a vele való találkozás miatt utaztam Lagoszba, költöttem nem kevés pénzt. Lenyeltem az utolsó, csirkét nem látott tojáspor falatot és megint elővettem a sziklán napozó békés tarajos gőte pózt, hogy icipicit lenyugodjak.

Aztán elkezdtünk tanakodni a cimborával, akivel együtt szeretnénk üzletet kötni a főemberrel, mit csináljunk. Mindenképpen találkozni akartunk az emberrel, így aztán valahogyan összeszedtük a repülőjegyekre a pénzt, felrántottuk az ünneplőnket és kirohantunk a lagoszi belföldi repülőtérre. A taxis belevezetett útközben két mocsárszerű árokba a főúton, de szó szerint megúsztuk, kicsit kellett csak kitolni az autót a gödörből. A sarat meg lerázogattuk a nadrágszárunkról, amikor megszáradt. Aztán kikerültünk egy autót, amire rászakad valamilyen oszlop. Az embert már kihúzták belőle, a kocsi meg csak ott állt bánatosan az esőben.

A repülőtér szép, tiszta, az utasok, hordárok, sietnek mindenfelé, önkéntes, sokszor erőszakos segítők rohangálnak, követik az embert mindenfelé. A belföldi repülőgépek meglepően tiszták, újak, modernek:

Egy órás repülőút, közben cup cake és szétcukrozott narancslé, turbulencia miatt halálra vált imádkozók előttem, a lábaim a nyakamban, mint Medveczky Ilonának fénykorában. Bizony a lábhely nem lett nagyobb, mióta legutóbb repültem belföldi járaton.

Abuja mint mindig, most is a mesterkélten összerakott városféle benyomását kelti, 4 millió lakosa az ország minden részét képviseli. Hauszák kiabálnak a kétszer 4 sávos utak mellett, teheneik mélán néznek a jelzőlámpákra. Nagyot fékez egy szenátor autója, unottan vesz egy újságot a sofőr a 8 év körüli, majdnem meztelen kisfiútól. Egyenruhás iskolás kislányok kuncognak a másik oldalon. Éppen egy kóla diót rágó, és éppen ezért gyanúsan  boldognak tűnő idős fulanit kerülnek ki csacsogva. Ibó üzletember, fényes cipőjére kényesen vigyázva végzi kis dolgát az egyik ház tövében, mellette diplomata táskája...zajlik az élet.

Na és hát a piac, piacok sokasága, ami minden város lelkét adja. Van itt minden, majdnem azt mondtam, hogy ami szem-szájnak ingere, de azért az barokkos túlzás európai szemnek, gyomornak.

Bemenni ezúttal nem akartam, öltönyben voltam, nem népviseletben, ahogy szoktam, és hát az öltönyös fehér ember kéretlen ismerkedésre ingerli az itteni vidám testvéreket, jobb a békesség.

Találkoztunk a nagy emberrel, és hálásak voltunk neki, mert csak két órát késett, az itt a tisztelet és pontosság jele. Örültünk is ennek a tisztességnek, bár a társam elaludt a várakozás közben, amit az úr nem vett jó néven. Az alvás egyébként tényleg egy jó módszer az üres órák kivédésére. Fontos az, hogy az ember megfelelő helyen várakozva szenderedjen el és azért időben ébredjen fel, nehogy aztán ne ébredjen fel többet.

A visszaút viszont még sokat próbált helyi születésű társamnak is szenvedés volt. Történt ugyanis, hogy a tegnap este eredetileg 8-kor induló gépünk 11-kor rugaszkodott el Abujából Lagosz felé. Ezt így leírni egyszerű, azonban átélni tényleg kemény volt. A repülőtéri váróban valószínűleg a Jégmezők lovagja 2. forgatják nemsokára. Modern csarnok, beállítottak 7 óriási teljesítményű légkondicionálót, ne legyen melege az utasoknak. Nos, ezen utasok többsége az európai nyárban is kötött, norvég mintás vastag pulóverben vacog, sísapkával a fején. Én egy szál pendelyben és vékony öltönyben nyomtam 20 percenként a fekvőtámaszokat. Szánalmas lenne Nigériában megfagyni, mindenki röhögne a gyászbeszédemet hallgatva.
Egy-egy kis mellékhelység állt nőknek, férfiaknak rendelkezésre. Sokat gondolkodtam a három órás várakozás miatt, aztán rájöttem, miért van ez így. Félig fagyott emberekbe belefagy minden, mire kienged, már más városba ér az utas. Remek ötlet, máshol is be kéne vezetni. Volt még egy kis bárféle is a várócsarnokban. Az meg azért volt kicsi-mint rájöttem,-mert a fagyhalál előtt akinek sikerült oda bejutni, azt a többiek felmelegítik...mindig tömeg volt bent, mi is betuszkolódtunk, túléltük.
Éjjel egykor zuhantam félájultan az ágyamba, már Lagoszban.

Ma délelőtt kényszerpihenő, délután viszont komoly dolgok várnak ránk, este, ha még bírom jelentkezem.







  

Pásztorok és egyéb ügyek....

Jó estét, kedves Olvasóm!

Nemrégen értem vissza a szállodába a városból. Érdekes nap volt a mai. A tegnapinál mindenképpen, mert ma nem a szállodában várakoztam órákat az üzleti partnerekre, hanem az úton, az autóban, zuhogó esőben, az egyébként normális, 5-6 órás dugók miatt.

A reggel azzal kezdődött, hogy egyik kedves itteni testvérem felhívott, hogy baj van, nagy baj. Hatalmasat csalódott a pásztorában, aki azt az egyházat vezeti, aminek ő is a tagja. Kiderült, hogy a pásztor eladta magát az ördögnek. Az utóbbi időben sok gyanús történés volt körülötte, de a legkeményebb dolog az volt-mesélte- hogy saját szemével látta, amikor a pásztor az ördögöt hívta segítségül, hogy valami sikerüljön neki. A barátom reggel már ki is lépett abból az egyházból, és nagyon csalódott volt a hangja.

Na ez az információ azért megadta a nap hangulatát. A szokásos és rendkívül egészséges por reggeli (por kávé, tejporos tej, tojásporos omlett) után leültem a sofőrt várni, hogy elvigyen tárgyalni a városba. Rájöttem, hogy ilyenkor a legjobb, hogy mint egy tarajos gőte a napon, lelassítom az összes életfunkciómat és próbálok arra gondolni, hogy mondjuk virágos réten kiscsikóként szaladgálok, lassított felvételen, illatos virágok között és kismadarak kacarásznak a diófán felettem.
Ez azért fontos, mert a harmadik, reménytelenül eltöltött óra után, mikor még a sofőr sehol sincs a megbeszélt időhöz és a szállodához képest, az ember hamar  Hannibál Leckterként kezdene viselkedni, ami persze errefelé (sem) tanácsos....így aztán marad a tarajos gőtekénti várakozás.

Megjött a sofőr, és eljátsszuk a szokásos hakni színházi szerepet:-Ó, az a rohadt forgalom-mondja, én meg: Ó-igen, szegény ember. Mindketten tudjuk, hogy ez úgy hülyeség, ahogy van, de ez itt errefelé egyfajta népi rigmus, mint nálunk például a "Kis kece lányom...." kezdetű népdal.

Próbálok feltenni ide egy kis előzetest a mindennapi, egyszerű közlekedésről, remélem sikerül:

Nos, nem ment a video feltöltés. Nem baj, holnap megkérek egy informatikus mérnököt, aki sajnálatosan medence takarítóként dolgozik a szállodában, hogy segítsen.

A nap többi része forgalomban történő várakozással és tárgyalással, majd ismét várokozással telt.

Este egyik ibó ismerősöm hívott meg vacsorára a házába. Hárman ettünk, a házigazda, egy szintén ibó úriember és én. Az asszony nem ült le közénk, ő az ötből három gyerekkel együtt felszolgált. A többi két gyerek nem volt otthon, különben valószínűleg ők is felszolgáltak volna. A gyerekek Sir-nek szólították apukájukat, ami valószínűleg nem erősítette a bizalmi viszonyukat, viszont a fegyelem és tisztelet nyilvánvaló jele volt számomra.

Döbbenetes volt, hogy a két helyi úr nem szólt egy szót sem egymáshoz a vacsora közben.Én, vidámkodó és laza európaiként tettem pár erőtlen, nyomorult kísérletet a csevegés beindítására, de a csirkecsontok ropogását kísérő morgáson kívül más választ nem kaptam. Aztán rájöttem, hogy az urak valószínűleg ismerik azt az ősi magyar szokást, miszerint evés közben nem beszélünk és csak nekem akartak kedveskedni szótlanságukkal.

A vacsora egyébként finom volt, időnk volt enni, mert hát ugye egy szót sem szóltunk közben:

Rizs, főzőbanán (plaintain), csirke és csirke saláta. Az aranyos háziasszony rám tekintettel egyiket sem főzte csípősen,  amit a helyiek úgy szeretnek, lehet ezért voltak olyan szótlanok.

Mindenesetre az evés végén azonnal folytatták a beszélgetést, onnan ahonnan abbahagyták a vacsora előtt. Érdekes történeteket meséltek. Az egyiken jót háborogtak. Alakult ugyanis Nigériában úgy 20 évvel ezelőtt egy egyház, aminek Chrislamic egyház a neve. Igen, ők megpróbálják valahogy össze fésülni a kereszténységet és az iszlámot. Rengeteg követőjük van már Nigérián kívül is, de hát ez az egyház soha nem fog jutni igazán sehová, mert az alap dolgokban nem tudnak megegyezni, mint például Jézus szerepe. Ebben egyetértettünk, mindenesetre érdekes beszélgetés volt. Mivel jól elálmosodtunk a vacsora közbeni szótlanságban, hazahoztak a szállodába és mindenki ment aludni.

Sietek zuhanyozni, kedves Olvasóm, mert 10 perc múlva nem lesz áram, meleg víz, mert generátort javít a szálloda...éjjel!!?

Holnap jelentkezem, jó éjt!

  

Második nap Lagoszban...hirtelen megállt az idő

Jó estét, kedves Olvasóm, Lagoszból!

Ma reggel kinéztem az ablakon és ugyan úgy esett az eső, mint tegnap és ugyan így esik majd körülbelül december elejéig, néhány perces megszakításokkal. Az emberek áznak és falinaptáron, posztereken nézegetik a Napot még egy pár hónapig. Lementem reggelizni. A kávé porból, a tej porból, a cukor porból, tojás omlett porból. Itt az ebédlőben tényleg igaz a mondás: "Memento homo, quia pulvis es et in pulverem reverteris". Persze minél több a por étel, ez annál hamarabb következik be

A vendégek üdvözlik egymást az étteremben, mintha egy harkányi 1 hetes gyógyüdülésen lennénk, azzal a különbséggel, hogy egyrészt nem ott vagyunk, másrészt itt rajtam kívül mindenki szimpatikus és fekete, harmadrészt pedig csak kása, kenyér vagy por omlett a választék..ami egyébként finom.

Reggel 11-re vártunk társammal egy üzletembert, itt most este 22.18 van, egy órája érkezett meg. Nos igen, a forgalom-szabadkozik, mi meg persze vele érzünk és elfogadjuk a fejcsóváló szabadkozását...mi mást tehetnénk. Barátom is helyi lakos, ugyanezt csinálja, továbbá meg csak nem verhetjük, végül is üzletet kéne csinálni vele.
A hivatalos beszélgetést nemrég befejeztük, ígéretesnek tűnik. Ezt onnan is láttam, hogy azonnal átváltottak a helyi nyelvükre, ibóra, amit én egyáltalán nem értek. Jorubául beszélek annyit, hogy szorult helyzetekben hasznos legyen, de az ibó messze áll tőlem. Egy ideig hallgattam harsány ibó történeteiket, udvariasan kuncogtam én is, amikor úgy láttam, kuncogni kell, aztán felálltam és elbúcsúztam. Erre persze elszégyellték magukat, hogy hát mennyire udvariatlanul viselkedtek, de mindez csak addig tartott, amíg elbúcsúztam tőlük, utána tolták tovább az ibó anekdotákat. Én mindenesetre feljöttem blogot írni, ez most jobban esik.

Folytatván reggeltől a nap eseményeit, mi bizony egész nap pontosan ugyanazt csináltuk, mint a legtöbb,  körülbelül 190 millió nigériai úgy általában: vártunk.
Itt mindenki vár, egész életében. Vár a sorban, vár a buszra, a motoros taxira, vár, hogy jobb legyen az élete, vár hogy ne fájjon semmi, hogy vége legyen az esős évszak, aztán meg a száraz évszak, vár munkára, vár a misére, az ebédre, és legfőképpen pénzre.
Én mondjuk már harmadik napja arra várok, hogy végre le tudjam normálisan húzni a wc-t a fürdőszobában. Jönnek majd persze megszerelni, tudom, egyszer csak, időm van vasárnap estig. Addig meg hát ugye...

Volt időm átgondolni a nap folyamán aztán azt is, miként borotválkozzak meg. A tükör helyzete a fürdőszobában ugyanis fejtörésre ad okot. Vagy hajlékony zsiráf nyakat növesztek, ami nem megy csak úgy, hipp-hopp, hübelebalázs módjára, vagy levelibékaként rákuporodom a mosdó szélére, hogy lássam magam, ami szintén komoly előkészületeket igényel, és persze masszív mosdót.  Nem egyszerű hát a megoldás, mutatom, hogy néz ki a fürdőszoba tükröm, a mosdókagyló felett, a rögzített zuhanyozó ajtóval szemben:

A mosdó elé beállni még Hudini mesternek is komoly rákészülést igényelne.

Szeretett Olvasóm, röpül az idő, mint a sasmadár, eljutottunk a könyvem utolsó fejezetéhez, melyet most közreadok, nagy szeretettel..aztán holnap újra jövök: 

"Epilógus

Kedves Olvasó! Őszintén köszönöm, hogy elolvasta ezt a kis könyvecskét. Igyekeztem ezen a pár oldalon a gondolataim, érzéseim szemszögéből felvillantani Nigériának, ennek a csodálatos és különös országnak a hangulatát, népei sokszínűségét. Próbáltam érzékeltetni ennek a varázslatos és misztikus világnak a hétköznapjait, gondjait, örömeit, a visszásságokat, a mindennapok problémáit. 

Természetesen nem törekedtem teljességre, azokat a Nigériára jellemző mozaikokat mutattam be, melyek megérintettek és érdekeltek, érdekelnek. Még diplomataként kezdtem el írni a könyvet, ezért használtam jelen időt a könyv elején, egyfajta naplóként örökítve meg az eseményeket. Igyekeztem, hogy ne foglaljak állást sem hazai, sem pedig nigériai politikai ügyekben, bár gazdaságpolitikai kérdéseket érintettem. 

Már nem vagyok diplomata, nem vagyok a Külgazdasági és Külügyminisztérium állományában. Nigériával azonban nem szakadt meg a kapcsolatom. Az ottani barátaimat, üzleti partnereimet nem hagytam, nem hagyhattam el. 2-3 havonta 1-1- hétre visszatérek Lagoszba, Abujába vagy északra, Kanoba, Kebbibe. Tovább folytatom a gazdasági kapcsolatok építését Magyarország és Nigéria között. Szeretem ezt a csodálatos, ismeretlen ismerős országot és Lagoszt, a bolondos és félelmetes várost. Pár hét magyarországi tartózkodás után már hiányzik az ottani nyüzsgés, ezerszínű kavalkád és állandó vibrálás. Nigéria, ottani testvéreim, barátaim életem részévé váltak.

Az első nap....haltelep, büdös, de hasznos!

Jó reggelt szeretett Olvasóm!

Tegnap este szerettem volna írni, de beájultam a fáradságtól az ágyba. Nem volt egyszerű megtalálni az ágyat, mert amint felértem a második emeletre,a szobám elé. akkor ment el az áram a szállodában. Ez gyakran megtörténik errefelé, a generátorok össze-vissza működnek, amint azt a könyvemben már említettem. Kitapogattam az ágyat, örültem, hogy nem botlottam el semmiben útközben, aztán egyszerre csak ma reggel lett.

Az egész tegnapi nap haltelepek látogatásával telt. Nem turista látványosság, az igaz, viszont a halliszt nagyon kelendő Európában is, és úgy tűnik, jó minőségű lisztet szerezhetek kedvező áron Lagosz környékén. Megnéztünk barátommal vagy 6-8 telepet és végig arra gondoltam, mennyire nem volt igaza Titus római császárnak vagy apjának, az öreg Vespasianusnak, miszerint  a pénznek nincs szaga....de van!

A cipőnk, papucsunk azért barna, mert szügyig merültünk a sárban, Ayo már feketében jött, sejtett valamit...

Aztán megnéztünk pár halfeldolgozót, na az sem egy laza úszómester állás a Palatinus strandon.

A nap jó híre az volt, hogy Ayo barátom meghívott a házába egy jó kis sült rizs és főzőbanán vacsorára. Három lánya van, szuper édesek, nagyot bunyóztunk együtt. Felesége elbújt.

Ma egy másik cimborámmal megyünk újabb üzlet után....remélem este lesz áram, én sem ájulok be és jelentkezem!

Van még a könyvből, folytassuk hát:

-         Ne lepődjünk meg, ha partnerünk közel ül hozzánk vagy egészen közelről magyaráz nekünk. Akkor se döbbenjünk meg vagy gondoljunk másra, ha megbeszélés közben az üzletfél többször megérint minket, megfogja karunkat, vállunkat. A fizikai kontaktus, a „közel lét” érzése fontos Nigériában a tárgyalások során, partnerünk így érzi komfortosan magát.  

     Általánosan elmondható, hogy az üzleti megbeszélés alkalmával a nigériai partner szeretne közel kerülni hozzánk, ezzel oldva a tárgyalás feszültségét. Ez a viselkedés éles ellentétben áll szerintem az egyébként rendkívül hierarchikus üzleti berendezkedéssel és például az erősen formalizált megszólítási szokásokkal. A főnök szava szent, döntéseit legtöbbször igazi konzultáció nélkül hozza. A hivatali vezetők Nigériában sokszor adnak tanácsot beosztottaiknak magán ügyekben is, egyfajta apa szerepet is felvállalva.

-         Üzleti tárgyalásokon, eseményeken az első benyomás rendkívüli, sokszor döntő fontosságú. Milyen minőségű, anyagú, szabású ruhában jelenünk meg, kikandikál-e (újabban) öltönyzakónk vagy népviseletünk felső zsebéből a Mont Blanc töltőtoll, sötét bőr cipőnk vakítóan fényesre pucolt-e és talán a legfontosabb, milyen autóval jelenünk meg a megbeszélésen. A kocsit természetesen sofőr kell, hogy vezesse. Az sem árt, ha a fontos találkozóra bérelünk egy katonát is, aki a jobb első ülésen feszítve emeli ki fontosságunkat….miszerint mi annyira komoly emberek vagyunk, hogy minket védeni kell és elrablásunk sem elképzelhetetlen. Nos, ha mindez összeáll, a siker esélye óriásira nő.  

Sokszor tapasztaltam, hogy az utcán, várakozás közben az élelmiszerboltban, üzletközpontokban megszólítottak ismeretlenek és névjegykártyájukat átadva ajánlkoztak, csináljunk valamilyen üzletet együtt. Ez tetszett, egyáltalán nem éreztem tolakodónak. Persze az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy én is nem egyszer szóba elegyedtem, főleg repülőtéri várókban, olyan nigériaiakkal, akik szemre, megérzésre komoly üzletembereknek néztek ki és egyszer-kétszer konkrét szerződés is lett a dologból. Itt ez a fajta üzletépítés nem szokatlan vagy tolakodó.

Mint azt korábban már említettem, Nigériában a vallás és az üzlet szoros kapcsolatban van. Az emberek üzleti döntéseik előtt is megkérdezik pásztoruk véleményét. A pásztorok egyfajta pszichológus, jövendőmondó, gazdasági szakember, család terapeuta stb. szerepet is betöltenek, ez is Nigéria. 

Tegnap éjjel megérkeztem Lagoszba...!

Szeretett Olvasóm!

Egész napos repülés és átszállást után hullafáradtan tegnap éjjel leszálltam Lagoszban. A török légitársasággal mentem végig, Isztambulban szálltam át.  A gép tömve volt Isztambulig, főleg törökökkel, akik hatalmas,  megrakott műanyag szatyrokkal nyomultak befelé a gépbe, a már helyükön ülők fülét, orrát, lábait nyomorgatva. Eszembe jutott, hogy régebben mi jártunk cuccokért Törökországba. Olcsó volt sok minden, persze legtöbbször hamisított, de kényelmes és jó dolgokat lehetett venni...még aranyat is. Emlékszem, édesapám szülőfalujában nagynéném, buzgó katolikus asszony, még egy aranyozott Korán idézetet is vett Törökországban járt szomszédasszonyától, mert mutatós és szép volt. Kitette a feszület mellé, nem zavart senkit.
Reggel van, zuhog az eső, hiszen esős évszak van errefelé. Kiabálnak a takarítók a szállodában, az este leszakadt a zuhanyozó a fürdőszobában és nem lehet lehúzni a wc-t. Nem baj, majd hívok szerelőt. Reggel szólok a recepción, talán estére megcsinálják, úgysem leszek a szobában. Kalandra fel, iszom lent egy kávét, este jelentkezem!

Előtte viszont folytassuk a könyvet "maláriás" résznél, ha még nem unja, kedves kitartó Olvasóm:

"Sajnos nekem semmilyen mellel rendelkező nő nem törölgette izzadt homlokomat, de ezzel a kis szépséghibával nem foglalkoztam, büszkén szenvedtem tovább. Mondjuk a pszichiáter végzettségű szállodai alkalmazott, aki a munkája szerint a szobámat takarította, törölgette volna örömmel a homlokomat, de abból inkább nem kértem. A személyzet és a hotel tulajdonos házaspár férfi tagja segítségével aztán eljutottam egy tündéri, idősebb szlovák doktornőhöz, aki 3 lórúgás erősségű gyógyszerrel meggyógyított. Azt mondják, maláriából nem lehet meggyógyulni, csak tünetmentes lehet a beteg. Így aztán 3-4 havonta májfunkció mérésre járok itthon.

Biznisz, biznisz

„Először azt hittem, hogy egy rövid szóbeli áldással szabadulok, de persze pénzadományról volt szó, mint azt kedvesen, de nyomatékosan tudtomra hozták”

Nem tudom, van-e még egy olyan ország a Földön, ahol az üzlet és ezzel együtt a pénz olyan misztikus és óriási jelentőséggel bírna az emberek életében, mint Nigéria. Az egészen pici, karkötőt vagy apró csecsebecsét áruló, utcán élő gyerekektől kezdve az olajügyletekben résztvevő oligarchákig az egész nemzet ad-vesz, üzletel. Hál’ Istennek visszaszorulóban van az a rendkívül visszataszító szokás, ami szerint a gazdagabb vagy módosabbnak látszó (főleg fehér) köteles pénzt adni bárkinek, aki ezt kéri tőle. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy utcán, üzletben, reptéren, bárhol, rám köszöntek a helyi testvérek és azonnal mondjuk arra kértek, hogy áldjam meg a reggelt, délutánjukat, estéjüket, napszaktól függően. Először azt hittem, hogy egy rövid szóbeli áldással szabadulok, de persze pénzadományról volt szó, mint azt kedvesen, de nyomatékosan tudtomra hozták. Kezdetben mindenkinek adtam pár száz nairát, de aztán már nekem kezdett kényelmetlen lenni az ügy és később csak annak adtam, akiről láthatóan nyilvánvaló volt a szükség.

Rendkívül bosszantó és idegölő az u.n „African time” széleskörű jelenléte Nigériában. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy a helyi üzleti partner mindenféle lelkiismeret-furdalás nélkül simán késik 3-4 órát a megbeszélésről. Egy itteni szólás szerint nekünk, európaiaknak óránk van, nekik, afrikaiaknak pedig idejük van. Amennyiben, miután lenyeltem a sokadik idegnyugtatót, ismételten megborotválkoztam és a hideg borogatás is megmelegedett a homlokomon, szóba hozom a jelentős késést, a partnerem mosolyogva, mintegy mellékesen megemlíti, hogy a nagy forgalom akadályozta a pontos megjelenésben. Nem egyszer, hanem rendszeresen..és nem egy-két emberről van szó, hanem majdnem mindenki, akivel üzleti kapcsolatom volt illetve jelenleg is van.  Minden alkalommal a nagy forgalomra fogni jelentős késést olyan embereknek, akik évek, évtizedek óta laknak Lagoszban és ismerik a várost, annak forgalmi szokásait, legalábbis cinikusnak tűnik. Na így nem lehet üzletet csinálni, az biztos!  

Általános dolog bár mostanában mintha veszítene „népszerűségéből” az a széles körben elfogadott szokás is, hogy a biztonsági őrtől a bolti eladókon keresztül az utcán egyszerű útbaigazítást adó helybeliig majdnem mindenki az üdvözlés után azonnal megkérdi: na és nekem (mármint neki) mit adsz?...konkrétan azért, ami vagy feladata lenne egyébként is, vagy egyszerű udvariassági körbe tartozó cselekedet.

Összeszedtem néhány nagyon fontos, üzleti etika körébe tartozó szabályt, melyek betartása tapasztalatom szerint nagyban hozzásegítheti az európai ember a sikeres nigériai üzletkötéshez:

-         

     Korábban említettem, mennyire tisztelik az itteniek az időseket. Ez az üzleti társalgásban is megnyilvánul. Már az üdvözlésnél általánosan elvárt, hogy főhajtással tiszteljük meg idősebb partnerünket, akinek kéznyújtását meg kell várnunk. Sokszor láttam, hogy az azonos népből, törzsből származó mélyen meg is hajol vagy le is hasal ilyenkor. Feltétlenül kerülnünk kell a gyakori szemkontaktust idős tárgyaló felünkkel szemben. Az első hetekben én ezt nem tudtam, így párszor rendkívül kellemetlen helyzetbe kerültem, hiszen a másik fél barátságos tekintetemet kihívásnak, agressziónak tekintette, aztán persze tisztáztuk a helyzetet, mielőtt komoly gond lett volna.

-         Furcsa és általános szokás, mennyire fontos az üdvözlés rituáléja. A nigériai fél a kézfogás közben vagy rögtön utána megkérdezi, hogy telt az éjszakám és jól van-e a családom és hogy szolgál az egészségem. Nem készített fel senki sem az ilyen szituációkban ildomos viselkedésről, így hát az elején nem is értettem, azt akarja-e tudni a derék ember, hogy egyedül voltam-e éjjel, és ha nem, jól huncutkodtam-e az éjszaka vagy hogy tudtam-e aludni, nem fáztam-e, elég kemény volt-e az ágymatrac ..stb. Aztán rájöttem idővel, hogy ez nem más, mint egy üdvözlési formula. Ugyanez igaz a család, feleség, gyerekek, egészség kérdések megválaszolására. Javasolt mindenre azt mondani, hogy minden rendben van. Nem feltétlenül kell kitérnünk arra, hogy mondjuk kisfiunk előző nap kapott egy kettest kémiából, vagy, hogy az asszony leforrázta a kezét rakott krumpli készítéskor. A viszont kérdezést és egyáltalán ezt a bemutatkozási ceremóniát, protokollt mindenképpen türelemmel végig kell csinálni, mert e nélkül nigériai jó érzéssel nem tér rá a tulajdonképpeni üzleti témára.

-         Szintén említést tettem korábban már a megszólítások fontosságáról. A szigorúan két kézzel vagy jobb kézzel átadott névjegykártyán szereplő címet, titulust használják az üzleti felek, ami kicsit erőltetetten hangzik európai fülnek. Megjegyzendő, hogy nem csak a névjegykártya átadás, hanem az ételkínálás és általában minden dolog átadása, közvetítése csak jobb kézzel elfogadott, ballal sértés. A foglalkozásra utaló megszólítás, például barrister XY (ügyvéd) vagy engineer XY (mérnök) sem ritka, azonban a keresztnév kizárólagos használata csak barátok között megengedett. 

    

Tegnapelőtt elkezdtem tanítani...de jó..!

Kedves Olvasóm!

Ugye jól van és élvezi a szombatig tartó késő nyári langy fuvallatot?!

Hétfőn este megtartottam első előadásomat a szub-szaharai Afrika (Szub-szaharai Afrika?) történelme témában, angolul. Ezentúl minden hétfő este találkozom külföldi tanítványaimmal és mesélek nekik Afrikáról... bár mondjuk a jövő hét sajnos elmarad nigériai utam miatt.
Bizsergető ez a "tanítvány" szó, bár szerintem túlzó, inkább érdeklődőknek hívnám őket, számomra a tanítvány szónak erős bibliai áthallása van.
Hosszú évekig dolgoztam multi környezetben, amerikai (USA) központú nagy cégeknél. Ott például a központi okos gondolatok lányvállalatok felé történő közvetítését evangelizációnak hívják.....na ettől jó párszor ideges lettem, nem kicsit...mert ugye az evangélium az jó hírt jelent a Bibliában és vajon miért jó hír egy multi cég dög unalmas belső szabályzata a leányvállalatoknak?!...fúrcsa, sosem fogom megérteni.

Pillanatig sem szeretnék azonban szemantikai gondolatokba bonyolódni, úgyhogy picit még, ha megengedi, kedves Olvasóm, szólnék pár szót az első előadásomról. Kb. húszan voltunk, a diákok nemzetiség szerint szintén 15-20 országot képviseltek, Belgiumtól Zimbabwéig, Mexikótól Egyiptomig. Rendkívül érdekes volt hallgatni észrevételeiket, melyeken átsütött a kultúrája és a történelme annak az térségnek, ahonnan jöttek...nagyon élveztem, okos fiatalok. 

No de, nem rabolom tovább az idejét, szeretett Olvasóm, így hát folytassuk a könyvet:

Maláriás lettem

„A filmekben karakteresen aggódó, rendszerint hatalmas mellekkel felszerelt fiatal nő törölgeti a maláriás beteg harcos izzadt homlokát, általában kissé koszos ronggyal….na ez nekem nem adatott meg”

A malária európai fül számára egy borzalmas szó, olyasmi, mint a zombi vagy Drakula, esetleg a kísértet kifejezés. Nigériában ez a betegség a mindennapok része, nem különösebben izgat senkit sem. Mindenki élete során megkapja legalább kétszer, háromszor, sokan többször is. A kór (nem vírus, hanem egysejtű) tünetei egyre enyhébbek az ismétlődő jelentkezés során. Utaztam egyszer például egy taxi sofőrrel, aki egyet-egyet köhögött. Kérdeztem, hogyan fázott meg, mire azt mondta, hogy semmi különös, csak malária. Aztán persze kiderült, már vagy 6-7 alkalommal átesett a betegségen, mára már otthon sem marad vele, kihordja „lábon”.

 Nos, egyáltalán nem ez a helyzet, ha egy külföldi, pláne európai kapja meg először ezt az egyébként komoly nyavaját. Reménykedtem, hogy megúszom, és nem kap el a baj. Bedörzsöltem magam százszor is mindenféle, büdösebbnél büdösebb szúnyogriasztó szerrel, amik persze semmit sem értek, azon kívül, hogy üzleti partnereim, furcsa arckifejezés kíséretében, többször is a normálisnál nagyobb helyet hagytak nekem a tárgyalóasztalnál. Igyekeztem sötétedés után fedett helyre menekülni, mert tudtam, ez a vérszomjas malária szúnyogféle sötétben támad, mert egy gyáva alak és nem mer szembenézni áldozatával. Esténként jól képzett kommandósként fésültem át tüzetesen a szállodai szobámat és könyörtelenül lecsaptam Adidas gyártmányú harci törölközőmmel minden elvetemült moszkitóra. Villanyoltás után feszülten, mozdulatlanul figyeltem minden neszre, mint egy éhes kobra, ha aranyhörcsögöt lát. Amikor aztán meghallottam azt az undorító, vészjósló, jellegzetes, a Messerschmitt vadászrepülőgép  zuhanó támadásrobajára emlékeztető moszkitó vijjogást, hidegvérrel megvártam, míg rám száll az ördögfajzat, majd egyetlen remek irányzatú csapással kivégeztem.

Egyszóval megtettem minden lehetséges óvintézkedést, azonban körülbelül a negyedik, Lagoszban töltött hónapom végén mégis maláriás lettem. A betegség alattomosan támad. Először az ember kis levertséget érez, rossz hangulatot. 1-2 nappal később érkezik a végtagfájdalom, majd szédülés-szédülgetés. Még ekkor sem gondoltam semmi komolyra, hiszen trópusi éghajlaton ezek az érzések azért előfordulhatnak. Na de aztán felkomolyodott az ügy és lázas lettem. Nem kicsit, nagyon. Egy hétig 40C lázzal nyomtam az ágyat. Fájt az összes végtagom, mindenféle őrültséget álmodtam, hányingerem lett, naponta összeizzadtam egy egész ágynemű garnitúrát. Amikor magamnál voltam, sűrűn imádkoztam, de furcsa módon egy kicsit élveztem is a helyzetet. Addig csak kalandfilmekben láttam, amint a hős jól megvilágított kamaraállásból figyelhetően nagyokat szenved a maláriától. 

Karakteresen aggódó, rendszerint hatalmas mellekkel felszerelt fiatal nő törölgeti a maláriás beteg harcos izzadt homlokát, általában kissé koszos ronggyal. Na, most nekem is maláriám lett, gondoltam büszkén. Fel is hívtam Peti fiamat, aki nagyon büszkén hallgatta panaszos nyögéseimet, vagy ha nem is volt büszke rám, tapintatosan legalább úgy tett, mintha …tényleg jó srác.

...pár tényleg érdekes, illetve mókás tény Nigériáról..hétvégére

Tisztelt Olvasóm!

Találtam pár szerintem érdekes tényt Nigériáról, amit a könyvem folytatása előtt, jó hétvégét kívánva,  mindenképpen szeretnék megosztani Önnel.

1. A világon a jorubák között fordul elő leggyakrabban iker szülés, állítólag a sok jam fogyasztás miatt.
A (leg)később világra jött iker babát tartják az "első szülöttnek", ő a főnök. Ennek az a magyarázata, hogy a később születendő először kiküldi a testvérét a "világra", aztán amikor ő sírással jelez, hogy minden rendben, akkor bújik csak elő a "főnök".

2. Több Guiness sört isznak Nigériában, mint Írországban, ezzel Nigéria a világon a második legtöbb Guiness-t fogyasztó ország...ami azért is tiszteletreméltó, mert az északi rész nagyrészt iszlám hívő...

3. A legtöbb afrikai országhoz hasonlóan, Nigériában is "piszkosnak" tartják a bal kezet. Bal kézzel az ember nem fog kezet soha sem, nem ad át vagy vesz át semmit és ételt is csak jobb kézzel szabad megkóstolni...én mondjuk bal kezes vagyok, erre azért figyelek majd.

4. Nigériában található a legtöbb, különböző fajtájú pillangó, főleg Calabar környékén.

5. 1911-ben a mai Nigéria lakossága kb. 16 milló volt, 2050-re 440 millió lakost jósolnak a szakemberek. Ezzel Nigéria népesebb lesz, mint az akkori egész Európa.

Nézzük hát miként folytatódik a könyv:

Persze, hogy kíváncsi lettem erre az ismeretlen világra. Bárkivel próbáltam beszélni a voodoo-ról, a jujuról, a szellemvilágról, mindenki elkomorult és hallgatásba burkolózott. Úgy tűnt, mintha mindenkinek személyes élménye lett volna a varázslásról. Korábban említettem már azt az ismerősömet, aki informatikai mérnök és recepciósként dolgozik abban a szállodában, ahol hónapokat töltöttem. A srác mesélte családjáról a következő történetet:

4 leánytestvérével és szüleivel éldegélt egy kis faluban, pár száz kilométerre Lagosztól. Egy nap a lányok hazafelé az iskolából, és már a faluban betértek egy asszony házába. Kis időt töltöttek ott, majd elindultak hazafelé. Hirtelen mind a négyen holtan estek össze. A falu összefutott, többen látták, hogy a lányok az asszonytól jöttek ki. Berontottak a nőhöz és megfenyegették, ha nem csinál valamit, nem kelti életre a kislányokat, azonnal megölik és felégetik a házát. Az asszony sokáig próbálkozott, végül egy kislányt sikerült visszahoznia a halálból. Barátom három nővérét eltemették. 

A történet annyira hihetetlen és bizarr volt, hogy először természetesen nem hittem el. Találkoztam az életben maradt testvérrel, hosszasan beszéltem vele. Emlékezett az asszonyra, arra, hogy behívta őket a házába, valamit ettek, hazaindultak és attól kezdve filmszakadás… következő emléke az volt, hogy fekszik otthon az ágyon és mindenki sír körülötte. Ok, persze, meg is mérgezhette a nő a lányokat, de hogyan sikerült egyet visszahoznia a halálból ?!

Egyre több történetet hallottam furcsa módon szerzett hatalmas vagyonokról, hirtelen nagy hatalmat, pozíciót szerzett emberekről, váratlan gazdagodásról. Elkezdtem óvatosan körüljárni a voodoo témát. Kiderült, hogy sokan ismernek helyeket városokban, falvakban, ahol az ember pénzt, hatalmat, bármit kérhet a voodoo varázslótól. A voodoo ember már akkor tudja, mit akar az egyszerű halandó, mikor az belép a házába. A rossz voodoo varázsló pap a gonoszt, a Sátánt képviseli, a pénz, a hatalom a gonosztól ered,- vallják a nigériaiak. Persze a Sátán nem adja ingyen mindezt, az „ellenérték” minden esetben sokkal, sokkal több, mint a megszerzett hatalom, vagyon. A gonosz a voodoo sámánon keresztül közli az árat, és attól kezdve nincs menekvés. Az ember megkapja, amit akar, azonban attól a pillanattól kezdve az Ördög foglya lesz.

Bizonyos időpontokban a gonosz újabb és újabb dolgokat követel a szerencsétlen behálózott embertől. Első követelés sokszor az, hogy a hatalmat, vagyont vágyó ember mondjuk (és ez megtörtént eset) három hónapon keresztül hetente egyszer aludjon egy halott nővel. Amennyiben van a közelben halott, a dolog könnyen kivitelezhető, ha nem, szerezni kell valahonnan egy lehetőleg friss elhunytat, vagy valakit meg kell ölni. Miután az illető teljesítette a kívánságot, egy ideig élvezheti a megszerzett javakat, illetve hatalmat, stb. Egy idő után azonban a voodoo varázsló jelentkezik egy újabb követeléssel. Beszéltem olyan emberrel is, akinek az unokaöccse saját gyerekének a jövőjét bocsátotta áruba a gazdagodásért. Ez így megy mindaddig, amíg az ember meg nem hal vagy segítséggel ki nem szabadul ebből a szó szerint ördögi körből. Na, itt lépnek be a képbe az egyházak. Rengeteg embert láttam vasárnaponként a templomokban zokogva, könyörögve leborulni a pásztorok előtt, kérve Jézus segítségét a gonosztól való szabaduláshoz. A pásztorok pedig, gondolom szép summáért, megpróbálják elűzi a gonoszt, aztán vagy sikerül, vagy pedig nem.

 

Vaskohászat Nigériában már Krisztus előtt 400 körül?!!...döbbenetes

Jó reggelt, kedves Olvasóm!

Tegnap egy régebbi, de rendkívül érdekes cikk került a kezembe. A tudósítás szerint a nigériai Nok falú mellett régészek i.e. 500-300 körülire datálható 13 vaskohót találtak, gyönyörű terrakotta fejekkel együtt.
Amennyiben ez tényleg igaz és a kormeghatározás is úgy-ahogy pontos, akkor ez azt jelenti, hogy a szub-szaharai térségben a mai Nigéria területén használtak először vasat. Európában ebben az időben Hellászban mondjuk Periklész volt a főnök vagy éppen dúlt az aktuális görög-perzsa háború. Róma meg még icipici köztársaságocska volt Itáliában....bizony Egyiptomon kívül is ősi kultúrák virágzottak Afrika szerte már ebben a korban is.

Nos folytassuk hát a könyvet:

Jézus, Allah ott van a hétköznapokban, mindig és mindenhol. A mondatokat „ha Isten is úgy akarja”..vagy  „Isten kegyelméből..” kifejezésekkel fejezzük be. A tárgyalások előtt sokszor imádkozunk, és Isten segítségét kérjük az üzlet sikeres lezárásához is. Isten segítségét kérjük reggeltől estig minden cselekedetünkhöz. A Mindenhatóhoz könyörög minden nigériai főleg azért, hogy pénzt kereshessen, egészsége, munkája legyen, párt találjon. Ámennel zárjuk a legtöbb beszélgetést, gondolatot.  

Isten a nigériaiak számára nemcsak Teremtő erő, hanem minden pillanatban jelenlévő társ, félnivaló barát és segítő. Furcsa ez a mindent átható vallásosság és az egymás iránti teljes közöny ellentéte. Tízezrek halnak meg betegségektől, éhínségtől kínozva az utcákon, tereken és igazából vergődésük nem sok embert érdekel. Legtöbb nigériainak a pénz az isten, átgázolnak mindenen és mindenkin, hogy hozzájussanak.

A voodoo és juju 2016-ban

Nigériáról a legtöbb európainak a korrupció, az erőszak, terrorizmus, szegénység stb. jut eszébe, azonban egy döbbenetes tény is jellemzi ezt az országot: a mágia, a voodoo innen indult meghódítani a világot. A közvélekedés szerint Haiti a voodoo őshazája, de mint megtudtam, ez nem igaz. Nigériai és benini rabszolgák vitték a mágiát Haiti szigetére először. Sokat gondolkodtam azon, írjak-e egyáltalán a szellemvilágról, a mágiáról Nigéria kapcsán. Vallásos vagyok, katolikus hitben nőttem fel. 

Berendezett világomban létezik a Jóisten, a Szentháromság, a Mennyország, angyalok és bizony a Sátán is, aki mindenféle praktikával próbálja az embert a rossz útra téríteni. Nem gondolom, hogy forró ráma margarinnal sütögeti az üstben a megtévelyedett lelkeket, de hiszem, hogy létezik egyfajta pokol a túlvilágon, ami szörnyen rossz lehet. Jogász vagyok, nemzetközi területen dolgoztam, dolgozom több mint 25 éve. 

Családom és pár megmaradt barátom szerint logikus gondolkodással rendelkezem, nem őrültem (még) meg. Amit azonban Nigériában tapasztaltam, azt a mai napig sem tudom megmagyarázni. A Jóisten mellett ezen a vidéken a rossz, a Sátán, az ördög is érezhetően jelen van a mindennapokban. Nem, kedves Olvasó, tényleg nem bolondultam meg, valóban komoly bizonyítékokat találtam a Gonosz aktív munkálkodására Nigériában. Egy olyan világban, ahol teljesen mások az illatok, a színek, az égbolt, más a kommunikáció, a gesztusok, a szavak jelentése, mint a világ többi részén (főleg Európában), a szellemvilág kézzelfogható valósággá válik. Egy olyan országban, ahol évszázados hagyományok élnek, ahol királyok, emírek, szultánok kormányoznak a mindenkori államhatalommal együtt, a hiedelmek, a babona ténylegesen életre kel. Ezt rendkívül nehéz szavakkal leírni, pláne úgy, hogy egy európai ember számára is érthető, érezhető legyen.

Először is megpróbálom érzékeltetni, elbeszélések alapján, mi az azonosság a két fogalommal kapcsolatban és mik az alapvető különbségek a voodoo és a juju (dzsudzsu) között. Mindkettő szellemek, az anyagi világon túli erők segítségével hat az emberekre. Létezik jó és rossz voodoo és rossz valamint jó juju is. A jó voodoo segítségével a voodoo varázsló gyógyít, segít, könnyebbé, jobbá teszi az emberek életét. Gyakran használ gyógynövényeket, gyógyító hatású magokat munkájához, pozitív energiát közvetít. A mesealakok közül talán Vajákos Piri néne áll a jó voodoo varázslóhoz a legközelebb.  A rossz voodoo varázsló természetszerűen rossz dolgokat közvetít, átkot, balsorsot szór arra, akinek a megrendelő azt szánja. 

A juju működése hasonló, azonban a hatáshoz mindenképpen szükséges egy tárgy, amit a juju varázsló arra használ, hogy a jó vagy ártó erőt, szellemet abban tárolja. Innen is a juju neve, melynek eredete a francia joujou szó, mely játékot jelent. Tehát a klasszikus, bábút szurkálgató népszerű horror film jelenetek a rossz jujut idézik, nem pedig a voodoot.  A rossz voodoo és rossz juju egyre népszerűbb Nigériában, hiszen a rohamosan romló gazdasági körülmények miatt nagyon sokan szeretnének gyorsan meggazdagodni illetve hatalmat szerezni.   

...a fekete srác ott bicegett előttem a zöldségesnél, a zeller és az újhagymák között...

Kedves Olvasóm!

Gyönyörű vasárnap van, remélem sikerült kimozdulnia kicsit a természetbe.

A minap éppen a sarki zöldségesünk felé tartottam, reggel lévén kissé álmosan, el-elmélázgatva.
Látom ám, hogy egy fekete fickó botorkál a zöldségek között, méregeti a dinnyét, nézelődik.
Megszólítottam barátságosan, segíthetek-e, honnan jött, stb...

Kiderült, hogy a koma nigériai labdarúgó és az egyik magyar első osztályú csapat játékosa, éppen betegszabadságon, mert felrúgták az előző meccsen.
Beszélgetni kezdtünk, és mint ahogy ez szokás európai és nigériai emberek között, azonnal belépett az üzlet, mit lehetne együtt csinálni.

Rendes srácnak tűnik, azóta is gondolkodunk közös ügyeken és megpróbálom a húgát valamelyik magyar egyetemre beajánlani. Miért is írtam le mindezt, kedves Olvasóm?! Nos hát azért, mert az élet tényleg furcsa véletlen találkozásokat produkál....akár a sarki zöldségesnél is....

Folytassuk hát együtt a könyvet:

Nigéria valóban a világ egyik legveszélyesebb országa, kár is lenne tagadni. Mindennaposak az erőszakos cselekmények, emberrablás, fosztogatás, rablás, gyilkosságok. A Boko Haram terrorszervezet a kormány erőteljes katonai akcióinak köszönhetően visszaszorulóban van, de majdnem minden nap hallat azért magáról. Új rablóbandák szerveződtek, szerveződnek, amelyek nem akarnak lemaradni a Boko mögött és ezért ők is félelmet keltve gyújtogatnak, gyilkolnak az ország különböző részein. 

A fehér embert általában tisztelettel fogadják Nigériában. A tisztelet azt a feltevést jelenti, hogy a fehér embernek bizonyosan van pénze, sok pénze. A pénz nagy úr errefelé és  sokaknak csábító lehet  elvenni a fehér ember pénzét vagy elrabolni az idegent. Az utcákat járva folyamatosan érzem ezt a kettősséget…tisztelet és mohó irigység, birtoklási vágy. Bár érdekes módon, északon, a hauszák között inkább érzem a tiszteletet, míg délen jellemzően a „lehúzást”, az átverésre való késztetést tapasztalom. Meggyőződéssel állítom azonban, hogy ha ismerünk megfelelő helyismerettel és kapcsolatokkal rendelkező helyi szakértőket, akkor mindezen kockázat kezelhető. Senki ne kezdjen semmilyen nigériai üzleti vállalkozásba helyi tapasztalt segítő igénybevétele nélkül, mert testi épségét és adott esetben életét kockáztatja!

Mindig imádkozunk….az egyházak

„Számomra felháborító, amikor az arany Rolex-et viselő, Boss öltönyben parádézó pásztor, szenvedő arccal olvas fel szegénységet, alázatot hirdető Bibliai idézeteket, de itt ez nem nagyon szúr szemet senkinek.”

Valószínűleg sok nigériai testvérem ért egyet azzal a megfigyelésemmel, hogy az egyházak és a pénz kéz a kézben jár az országban.  Kis túlzással minden héten alakul egy kis egyház. Valaki picit beleolvas a Bibliába, a tükör előtt gyakorol egy kis gesztikulációt, hangos beszédet, összehoz 10-12 jó barátot, bérel egy zenekart, keres egy helyet a vasárnapi Isten tisztelethez, talál egy hangzatos nevet és kész az új egyház.  Ezek a közösségek többé-kevésbé azonos alapokon nyugszanak, azonos alapelveket követnek.  A csapatot a pásztor vezeti. A legtöbb pásztor üzletember is egyben.

Nagyobb egyházak hatalmas pénzeket költenek templomra, zenekarra, ruhákra, külsőségekre. Minden résztvevőnek kötelező minden vasárnap adománnyal hozzájárulni az egyház működéséhez. Az adományokat a pásztorok kezelik. Ezek a vasárnapi rendezvények remek alkalmak üzleti megbeszélésekhez is, új business kapcsolatok születnek, üzletek köttetnek a szertartás előtt illetve azt követően. A hívek felveszik legszebb ruhájukat, suhognak a kelmék, vakítanak a frissen kefélt lakkcipők és vasalt ingek, a pásztor minden alkalommal extázisba hajszolja magát és a tömeget…..fenyeget, könyörög, mennydörögve ordít, néha artikulátlanul üvölt, hörög..a nép sír, zokog, nevet, leborul, villódznak a fények, a zenekar ősi joruba, ibo motívumokkal tűzdelt őrült ritmussal kíséri a tömeget….döbbenetes kavalkád az egész.

Nagyon sok pásztor hihetetlenül gazdag. Számomra felháborító, amikor az arany Rolex-et viselő, Boss öltönyben parádézó pásztor, szenvedő arccal olvas fel szegénységet, alázatot hirdető Bibliai idézeteket, de itt ez nem nagyon szúr szemet senkinek. Mint ahogy azok az asszonyok, férfiak sem, akik milliókat érő ruhákban borulnak le hangosan zokogva az első sorban, ordítva kérve Jézus kegyelmét…aztán a szertartás után úgy üvöltöznek a sofőrjükkel az autónál, mint egy kóbor kutyával sem lenne szabad. Lagosz és a nagyobb városok tele vannak hatalmas plakátokkal, utcai hirdetményekkel, melyeken rendkívül jól öltözött pásztorok mosolyognak szintén pazar és drága ruhában feszítő feleségük oldalán. A transzparenseken egy hangzatos mondat mellett (például: „most kezdődik az életed” vagy „Isten megold mindent..”), az adott egyház következő gyűlésére szóló felhívás olvasható. Szomorú és megrendítő látni, hogyan használják ki ezek az emberek tíz milliók boldogság és jobb élet iránti vágyakozását.

Afrika tanulmányok..tanítani kezdek a Budapesti Metropolitan Egyetemen..

Szeretett Olvasóm, jó reggelt!

Meg szeretném osztani a jó hírt Önnel, miszerint tegnap végleg eldőlt, hogy taníthatok a Metropolitan Egyetemen. Kitaláltam egy tárgyat, összeállítottam az órarendet, amit meglepetésemre az egyetem befogadott és ennek nagyon örülök. Afrika tanulmányok néven heti egy előadást tarthatok magyar és külföldi diákoknak, magyarul és angolul. A szub-szaharai Afrika történelme, kultúrák, vallások, hiedelmek, hősök és terroristák, gasztronómia, magyar-afrikai gazdasági, politikai kapcsolatok..stb. lesz a tematika és nagyon várom már szeptember 17.- ét, az első alkalmat.
Azért csak tegnap vált véglegessé a dolog, mert össze kellett verbuválni minimum 10 lelkes fiatalt, akik felvették ezt a tárgyat...nem volt gond, összejött a minimum létszám hamar.

Nos hát, folytassuk a könyvet:

A helyi édességek legtöbbje rendkívül édes és vastag töltelékkel rendelkező torta és egyéb sütemény. Fogyasztásuk alkalmával elővigyázatosság ajánlott, mert erőteljesebb kóstoláskor könnyen felcsúszik hirtelen a vastag krém a homlokunkra.  

A déligyümölcs választék és minőség azonban fantasztikus. Hatalmas méretű, mézédes ananászt, mangót, papayát lehet jó áron kapni szinte mindenhol. Egy biztos, bármikor hazajövök, édesanyám olyan fejet vág, mintha a Gulagról sikerült volna megszöknöm. Szépen felhizlal újra és az Afrikában leadott kilók vígan pattannak fel a hasam köré. Aztán visszamegyek, lemegy 10-15 kg, aztán kezdődik megint elölről.

Nigéria (kis politika, gazdaság, de tényleg csak vázlatosan..)

„ de hát hogyan is állunk a biztonsággal Nigériában? A jogszabályi környezettel, járványveszéllyel és főleg a terror fenyegetettséget jelentő közbiztonsággal, illetve annak hiányával?”

Ez az ország hatalmas. Közel 10-szer akkora, mint Magyarország, a népessége megközelíti a 190 milliót. Függetlenségét 1960-ban nyerte el az Egyesült Királyságtól, de az angolbarátság és alig leplezett angol imádat a mai napig érezhető itt. Sok angolt látok itt élni, dolgozni. Akikkel találkoztam, majd mindegyiknek 20-30 évvel fiatalabb szép nigériai felesége vagy barátnője van, furcsa módon sikk oyinbóval, főleg angol oyinbóval járni a helyi lányok körében.

A 36 szövetségi tagállam mindegyikét kormányzó vezeti, akik általában a mindenkori kormányzó párt tagjai. A szövetségi minisztériumok mintájára minden tagállamban működnek un. commission-k, nagyjából minisztériumi hatáskörrel. A kormányzók, miként az ország elnöke is, gyakorlatilag élet-halál urai. Óriási pénzek felett rendelkeznek. Bejutni hozzájuk nagyon nehéz, gyakran, nagyon gyakran megfelelő összegű kenőpénz fejében lehetséges. Nigéria jelen könyvem írásának idején történelme egyik legkomolyabb kihívásával áll szemben.

A nyersolaj világpiaci árának drasztikus csökkenése miatt a gazdasági csőd közelében vergődik. Az ország a világ 6-7. legnagyobb kőolaj kitermelője és az utóbbi évtizedekben a vezetők kényelmesen élvezték a hatalmas mennyiségű olajkincs adta előnyöket, dőlt a pénz az országba, aminek legnagyobb részét az oligarchák persze annak rendje és módja szerint le is nyúlták, svájci és egyéb biztonságos bankszámlákra elmentve. Olajár bezuhant, az egypólusú gazdaság bedőlés előtt, a szövetségi kormányzat kínjában új utakat próbál keresni most, mielőtt még nem késő és beüt a végzet. Előtérbe került a mezőgazdaság (főleg feldolgozó ipar), IT, megújuló energia fejlesztése, stb. Amint látom, egyre több nigériai vállalkozónak, tagállami kormányzatnak lesz elege az olcsó, de gyakran rossz minőségű kínai termékekből szolgáltatásokból, amivel a keleti nagy testvér elárasztja Nigériát. Nagyon nem tetszik az sem sokaknak, hogy a kínaiak többsége nem vállal karbantartást az eladott termékekkel kapcsolatban. A törökök, németek, újabban libanoniak is keményen megvetették lábukat itt.

Úgy érzékeltem, hogy itt nekünk, magyaroknak is óriási lehetőségeink vannak, csak ügyesen meg kellene ragadni azokat. Nigériával hagyományosan jól kapcsolatokat ápol hazánk. A szocializmus évtizedeiben élénk üzleti élet folyt a két ország között, több ezer nigériai diák tanult magyar egyetemeken. A rendszerváltozás után a fejlődés megtorpant, melynek látványos eleme volt a magyar nagykövetség bezárása Abujában. A kilencvenes években az euró-atlanti integráció miatt Afrika, így Nigéria is háttérbe szorult a magyar külgazdasági prioritás listán. Nagy lépés volt a nagykövetség újranyitása 2014-ben, valamint a kormány u.n. déli nyitás politikájának bevezetése. Sok előnye van Magyarországnak a többi, Afrikát célpiacnak, üzleti partnernek tekintő állammal szemben.  Nem voltunk imperialista hódítók és nem vagyunk nagyképű óriás nemzet sem. Azonban a megfelelő minőséget garantáló EU tagnemzetként, kellő szakmai alázattal, egyenrangú partneri kapcsolatok építésével, főleg un. technológia transzferrel csak a csillagos ég a határ..csak el kellene hinnünk! 

Jó-jó, bólogat most Ön, kedves olvasó, de hát hogyan is állunk a biztonsággal Nigériában? A jogszabályi környezettel, járványveszéllyel és főleg a terror fenyegetettséget jelentő közbiztonsággal, illetve annak hiányával?!

Majdnem beteg lettem..de nem......

Kedves és hűséges Olvasóm!

Jó ideje nem írtam bejegyzést és a könyvem közlését is picit megállítottam, ugyanis körülbelül tíz napja egy rutin vérvizsgálaton rendkívül rossz lelet eredményt kaptam. Nem szeretném kedves Olvasómat orvosi eredményeimmel zaklatni, untatni, a lényeg az, hogy Jóisten kegyelméből csak vaklárma volt, jól vagyok, Sasorr, méltán nagy hírű  csejen (cheyenne) indián főnök szavai jutnak eszembe, aki összes csatája előtt (kivéve persze az utolsót, ahol lelőtték), így lelkesítette harcosait: "..testvérek, nyugodjatok meg, ez nem jó nap a halálra...".

Folytassuk hát a könyvet:

A tömegközlekedés errefelé inkább tömeg és közlekedés. Rendkívül kevés a menetrendszerű, igazi autóbusz a kerületekben. A busz állomány nagyja, és azt hiszem, ezzel nem mondok igazán meglepőt, 50-60 évvel ezelőtti szebb napokat látott darab. Minden tiszteletem azoké az autószerelőké, akik hihetetlen leleménnyel szó szerint életet lehelnek ezekbe a matuzsálemekbe. 

Az utasforgalom zöme un. shuttle járatokkal bonyolódik. Ezek 90 százaléka első generációs Volkswagen kisbusz. Itthon a Derrick bűnügyi sorozat első szériájában láttunk ilyeneket futni az NSZK-ban vagy ötven éve.  Eredetileg 9 személyes járgányok, de 20-25 soványabb lagoszi simán utazik bennük. Műszaki, esztétikai állapotuk regényes, de pöfögve, zihálva, le-lerobbanva azért leküzdik a mindennapok kihívásait. 

Sokszor utaztam ezekkel a járgányokkal rövidebb távokra. Nem a végállomáson szálltam fel, így minden alkalommal deli száltölgyfa termetemmel csak úgy fértem fel, hogy a már benn ülők kénytelenek voltak leszállni, majd vissza, amit készségesen, legtöbbször vidáman meg is tettek. A kisbusz egy önálló szubkultúra. Amennyiben az utazó 20-30 percet tölt rajtuk, annyiféle arccal találkozik, annyiféle érdekes beszélgetés részese lehet, mint egyébként hetek alatt sem.  Mindegyiken kifelé lógva dolgozik egy kalauz féle fiatal srác, aki a viteldíjak összeszedésén kívül jelzi a megállókat, intézi az utasok ülésrendjét és persze beszólogat rendesen a járókelő szép lányoknak is.

Mindenfelé a városban helyi motoros taxik rohangálnak, néha két, három utassal is. Okádának hívják ezeket a vakmerő, félelmet és nigériai KRESZT (ha van ilyen…) egyáltalán nem ismerő fiatal srácokat, akik a teljes ismeretlenségből bukkannak fel az forgalomban és sokszor csak centiméterekkel húznak el az autók mellett. Egyszer csak úgy, viccből leintettem egy okada lovagot, vigyen el egy címre. Felültem a cingár cimbora mögé, ő indított, húzta a gázt kegyetlenül, sivított a motor, mint a malac a disznóölésen, a hátsó kerék meg egy akkora krátert vájt a földbe, hogy bármelyik olajtársaság csettintett volna örömében. No a lényeg az, hogy egy centit sem bírt megmozdulni a szegény motor a súlyunk alatt….volt röhögés, összejött pár környékbeli unatkozó szomszéd mulatni kicsit. 

Jelentős szerepet játszik még Lagoszban a háromkerekű sárga taxi is, olyan motoros riksa jellegű. Vezetőik ugyanúgy nem ismerik vagy letojják a KRESZ szabályokat, mint a többi járgány sofőrje. Ezen utaztam, kellemes volt mindaddig, amíg csak egyedül élveztem az utat. Ez a Frédi-Béni féle készség is úgy működik, mint a mikrobusz, le-és fel lehet ugrálni rajta, így a második utastárs mellém huppanásakor már kicsit szuszogós volt a helyzet.

Nagyon megrendített és elszomorított a főutak mellett mindenféle dolgot áruló fiatalok látványa. Ezek a látszatra 10 és körülbelül 20 év körüli, főleg fiuk gyakran testi épségük kockáztatásával kínálgatják portékájukat a forgalomban araszoló, aztán váratlanul megiramodó autósoknak. Különösen megrázott az az eset, mikor is egy 14 év körüli fiatal árus lábán áthajtott egy óvatlan autós. A vezető nem állt meg, a forgalom érzéketlenül hömpölygött tovább, a fájdalmában ordító, vérző srácot a többiek kihajították az út menti árokba. Minket is magával ragadott az autók tömege, taxim sofőrje hangosan énekelt egy Istent magasztaló rock zsoltárt.

Minden második reggel a házunkat őrző fiatal srác lemossa az autót. Jó gyerek, kedvelem. Nagyon szegényesen éldegél a kapu melletti kis őrbódéban, váltótársával, egy öreg leszerelt katonával. Sokszor viszek nekik a kis boltból ételt, italt, amit hálásan megköszönnek.  Az öreg obsitos is nagyon jó fej. Szolgált sok helyen, Nigerben, Csádban és Etiópiában is. Először nem hittem a szememnek, de sokszor növényeket eszik. Kimegy a ház elé reggel, valamilyen rendszer szerint megszedi magát környező levelekből, amiket megfőz és elfogyaszt. Egyikőjük angolját sem nagyon értem, főleg az öregét, pláne amikor pár margaréta kandikál ki a szájából, de jól megvagyunk így együtt.  Itt minden házat magas falakkal vettek körül és mindenhol őrök vigyázzák, lényegében éhbérért, a lakók nyugalmát.

A reggelek mozgalmasak. A poros utcákon szinte mindent lehet kapni, minden szolgáltatás elérhető. Serény asszonyok főzik nyílt tűzön a reggeli jamot, babot, banán növényt (plantain), különféle húsokat és filléres áron árulják a járókelőknek. Minden második sarkon épült egy icipici bódé, ahol alapdolgokat lehet venni: szeletelt kenyeret, vizet, mobil feltöltő kártyát, szappant, konzerveket. Arrébb pedikűr-manikűrös munkálkodik egy bütykös lábon és nevetgél a lábhoz tartózó idősebb hölggyel. Egy mobil szabóműhely épül éppen a következő sarkon, ami a varrógépből és egy sámliból áll. Az utcám végén férfi-női fodrász munkálkodik egy gyapjas hajú helyi idős ember fején. Szappan, olló az övtáskában, tükör az oldalsó ház falán lóg. A legtöbb ház előtt a sofőr munkálkodik, mossa, fényesíti a főnök kocsiját. Zajlik az élet.  

A délelőtt általában tárgyalásokkal telik. Dél körül eszem valamit, ahol éppen vagyok. Illetve eszem, amit meg tudok enni. A nigériai konyhaművészet az átlagos európai ember számára nem jelent mást, mint folyamatos, reménytelen küzdelem a zokogásig csípős fogásokkal. A levestől az édességekig minden olyan érzést kelt, mintha az embernek reszelt tormával teli zsákot húznának a fejére.. és persze, mivel a helyi ételeket legtöbbször nigériai barátaink társaságában fogyasztjuk el, illő mindehhez diszkrét, elismerő mosolyt eltorzult arcunkra varázsolni, nehogy megsértsük cimboránkat, üzletfelünket. A nigériai emberek szerint ami nem csípős, annak nincs íze, felesleges megenni.  Van egy remek étterem Lagoszban, The Place a neve, tehát a hely neve: A Hely. 

Itt már ismernek és külön csinálnak nekem egyszerűbb étkeket, ami szerintük nem csípős, szerintem meg éppen csak annyira, hogy ne forduljak le a székről falatozás közben.  Általában sült rizst eszem (fried rice). Ez főtt rizs, zöldségek és marhahús lé keveréke és tényleg finom lenne, ha nem tolnának bele vegyi fegyver erősségű chili paprikát. 

Köretek között népszerű a kaszava püré  és a jam gyökér pürésített változata is (pounded jam)…na ez nem erős egyáltalán, viszont tényleg semmi íze sincs. Kecske vagy marha pörkölttel együtt szokás enni, kézzel mártogatva a chilis húst a pürébe. Marhának, kecskének, baromfinak mindenféle belső része is méltán népszerű errefelé. Egy európai állatorvos szakmai örömében megnyalná mind a tíz ujját, a zúzák, nyakak, béldarabok, lábszárak, körmök, inak ínycsiklandozó rendben sorakoznak az ízlésesen megvilágított ételkiadó pulton. 

Csirke is van persze, sült, párolt is. Termetre inkább egy európai túletetett, azonban rendszeresen sportoló verébre hasonlítanak, azonban erős paprika nélkül, különösen, ha magyar csirkére gondolunk evés közben, tényleg ízletesek. 

A levesek zöme vagy zöldségleves, vagy zöldségleves kecske vagy marhahússal… és ezek különféle változatai. Közös tulajdonságuk, hogy olyan iszonyatosan csípősek, hogy ha mondjuk Eger 1552-es ostromakor a várvédő egri asszonyok forró szurok helyett ezekkel öntötték volna nyakon a törököket, az ostrom hamarabb ért volna véget, másrészt a török nem jött volna vissza 40 évvel később sem. 

...na, ezt sem gondoltam volna.....

Jó reggelt, kedves Olvasóm!

Mielőtt a könyvet folytatnánk, szeretnék egy tegnapi, tényleg meglepő történetet megosztani Önnel!

Zamárdiban töltöttem az augusztus 20.-i hosszú hétvégét.
Tegnap kora délután, az iszonyat hőségtől kókadtan bandukoltam a közért felé, (Istenem, közért, egyre kevesebben tudjuk, mi a "közért"...) mikor is a  bolt előtt megpillantottam egy bécsi rendszámú autót, benne egy fekete embert, meglehetősen kétségbeesett ábrázattal. Na, gondoltam, ilyen képet nagy valószínűséggel csakis egy nigériai testvér vághat, így hát odamentem hozzá.

Őszintén szólva nem hittem, hogy tényleg nigériai az úr, de igen, egy joruba koma szomorkodott a kocsiban. Onnan tudtam meg, hogy joruba, mert jorubául beköszöntem neki, erre majdnem kiesett az autóból meglepetésében.

Nos a történet szerint az öt tagú család, (apa, anya, három kiskorú gyerek) lefoglalt egy apartmant még Bécsből, ahol már több mint 15 éve élnek, tisztes polgári körülmények között. Az anyuka angoltanár, az édesapa sofőrként dolgozik.

Mire ideértek, kiderült, hogy a mellékhelyiség és a konyha az apartmanon kívül van. nem erről volt szó-mondták, de az ingatlanközvetítő Zamárdiban széttárta a kezeit, ez van, ezt kell elfogadni, főleg, örüljenek, hogy augusztus 20.-án egyáltalán kapnak szálláshelyet. A család nem fogadta el a szálláshelyet, ilyen feltételekkel. Aztán, mivel nem találtak más helyet, visszamentek az ingatlanközvetítőhöz, hogy mégis elfogadják a helyet. Erre az ember minősíthetetlen hangon, gyakorlatilag kidobta őket az irodából. Ennek már én is tanúja voltam. Próbáltam segíteni a családnak, de a nemzeti ünnepen tényleg teljesen reménytelen volt bármilyen más, megfelelő szálláshelyet találni a környéken.

Körülbelül egy óra tanakodás után az utcán,  gyanakvó járókelők pillantásaitól körülvéve,  a családfő úgy döntött, visszamegy az ingatlanoshoz és BOCSÁNATOT KÉR!!!!!...hogy miért, azt ő sem tudta megmondani, de láss csodát, a meghunyászkodó magatartás célravezető volt és kaptak egy úszómedencés, több, légkondicionált helységből álló szép apartmant, konyhával, mellékhelyiséggel, extra kerékpár használattal együtt.

Ennyi a történet, amihez azt hiszem, jár az úgy nevezett "no comment" megjegyzés.
...ma egyébként meghívtak magukhoz igazi nigériai ebédre...elmegyek, viszem Peti fiamat is.

Folytassuk hát a könyvet:

Kanoba repültem szintén egyszer harmattan idején. Kano Nigéria északi részén fekszik, közel a sivataghoz. Icipici, propelleres szálló valamin utaztunk, amit ide-oda dobált a homokvihar. A pilóta ötször engedte ki a város felett a futóművet és mind ahányszor vissza is húzta a széllökések miatt. Az utasok körülöttem azonnal elkezdtek fennhangon imádkozni, legalább 5 helyi nyelven.  Komolyan berezeltem én is és csatlakoztam hozzájuk magyarul. Aztán nagy nehezen leszálltunk, de azt az utat soha nem fogom elfelejteni, amíg élek.  Mi, túlélők, összeölelkeztünk és áldottuk az Urat a megmenekülésünkért.

Általában előre egyeztetett tárgyalásaim vannak. Az autómat magam vezetem, bár lehetne sofőröm is. Egyszerűen nem bízom hosszútávon senkiben itt, ezért inkább, ha komolyabb helyre megyek, vagy szerzek egy alkalmi sofőrt, akinek azért, biztos, ami biztos, finoman megcsillantom engedéllyel tartott Glock 17 pisztolyomat, vagy taxit hívok. Egyébként a Glock velem is alszik az ágyban, kár, hogy moszkitóra nem lehet vele vadászni. Kalandos dolog itt az autóvezetés. 

Mivel az írott szabályokat lényegében nem tartja be senki, a forgalomban mindenki részese egy nagy nemzeti rulettnek. Vagy megúszom az ütközést, a balesetet, vagy nem- gondoljuk. A nagyobb járgánnyal rendelkezők előnyt élveznek forgalmi szituációkban, talán ez az egyetlen íratlan törvény, amit tisztelnek errefelé. Például én néha úgy hajtok be a körforgalomba, hogy egy életem, egy halálom, aztán becsukom a szemem, hogy ne zavarjanak európai KRESZ beidegződések… egyelőre megúsztam minden forgalmi gondot.

Gépkocsivezető igénybe vétele egyébként egyáltalán nem számít kimagasló luxusnak azok körében, akik az itteni hivatalnoki vagy üzleti átlag keresettel rendelkeznek.  Rendkívül praktikus dolog sofőrrel menni ide-oda egy olyan városban, ahol hihetetlen forgalom van az utakon, a közlekedési szabályokat, ha vannak is, senki nem tartja be és ahol mellesleg jogosítványt okosan néhány nap alatt lehet szerezni. A sofőr bérek rendkívül alacsonyak. Az utasok dolgoznak az úton töltött 2-4 óra alatt, míg a vezető igyekszik eljutni velük a cél állomásra a városon belül. Itt nincsenek sétáló negyedek, utcák, aki tud, biztonsági okból és mert az autóban van légkondicionáló, gépjárművel megy  vagy inkább araszol mindenhová….illetve tömegközlekedéssel, amiről nemsokára szót ejtek majd. 

A hidakon hídpénzt szednek mindenkitől, ami csak fokozza a tömeget és a zűrzavart.  Csak mellékesen jegyzem meg, hogy Lagoszban található Afrika második leghosszabb hídja, a Third Mainland Bridge, ami több mint 12 km hosszú. Ahogyan azt találóan egyik helyi ismerősöm megjegyezte: ma Nigériában két óriási üzlet van, az egyik az olaj/benzin a másik meg a telekommunikáció, arra utalva, hogy amíg az ember várakozik a forgalomban, megy a légkondicionáló és pörög a mobiltelefon számla, mert hát a biznisznek mennie kell. Európaiként meg sem fordult a fejemben, hogy pár kilométeres útra is alapszükségleteim kielégítésére valamiféle üveget vigyek magammal az autóba. Így hát mókás és kellemetlen szituációkba is keveredtem néhányszor az órákig tartó forgalmi várakozások alatt…ez is Lagosz. 

Megyek Nigériába!

Tisztelt Olvasóm!

Jó pihenést kívánok Önnek a nemzeti ünnepen! Világnézettől és politikai elkötelezettségtől függetlenül javaslom a Népszava tegnapelőtti számát, amiben érdekes cikk olvasható augusztus 20.-a történetéről.

Úgy tűnik, hamarosan Nigériába utazom üzleti céllal. Nagyon szeretnék helyszíni beszámolókat közölni a blogomban a hétköznapokról, találkozásaimról remélhetőleg érdekes emberekkel és egyáltalán, a mai Nigériáról.
Most viszont, ismételten megköszönve érdeklődését, folytatom könyvemet a megélt hétköznapok pici leírásával:

Hétköznapok

„Nem egyszer álltam rezzenten a zuhany alatt, mint egy hortobágyi gébics, teljesen beszappanozva és várva, hogy visszajöjjön az áram és az árammal a víz szolgáltatás. Ez is az itteni „mókás” kihívások egyike”.

Amint már említettem, kedves Olvasó, Lagoszban élek. Bármerre vet is a sorsom Nigériában és megemlítem, hol lakom, mindenki elneveti magát…ó Lagosz, na az egy bolondos város „Lagos (ejtsd: Léégosz) is a crazy city…”….és valóban, van ennek az iszonyat nagy, több mint 20 milliós megapolisznak valamiféle bolondos jellege. Az emberek kiabálnak egymással, hevesen gesztikulálva küldik egymást még a lagoszinál is melegebb éghajlatok felé, aztán hirtelen elnevetik magukat és minden rendben. 

Itt minden a pénzről szól. Teljesen komolyan próbálják egymást lehúzni a polgártársak, aztán ha nem megy, jót nevetnek az egészen…furcsa világ. Peti fiam és legjobb barátom szerint én azért szeretem a várost, mert éppen olyan bolondos, mint én. Szerintem nem jó poén, legalábbis én nem nevettem rajta, de lehet, hogy igaza van.

Lagosz egy portugálok alapította kis település volt, a környék egyik kis szigetén. A lakosság rohamosan nőtt, több szigetet, kis félszigetet is benépesítettek, sőt elfoglalták a szárazföld egy részét is. Így kialakult a mai u.n. Mainland (Szárazföld) és az u.n. Island (Sziget) felosztása a városnak. 

Nagy általánosságban igaz, hogy a Szárazföldön a szegényebb rétegek laknak, míg a Sziget a módosabb emberek, családok otthona. Itt találhatók az előkelő hotelek, klubok, bevásárlóközpontok, lakónegyedek.   

Reggel általában 7 óra körül kelek a bérelt lakásban. Minden éjjel legalább kétszer leáll a generátor, megszűnik az áram szolgáltatás, a légkondicionáló lekapcsol. Amennyiben ez tovább tart 10 percnél, akkor felébredek, mert elviselhetetlenné válik a meleg a hálószobámban, még a maláriát terjesztő moszkitók is kókadtan gyűjtenek erőt a függönyön újabb támadásra…ok, csak a nőstény, mert a hím moszkitó rendes, az nem terjeszti a kórt…így aztán elvileg ötven százalék az esély, hogy az ember maláriás lesz, gyakorlatilag pedig hosszútávon mindenki megkapja előbb utóbb a betegséget, hiszen egyszer biztosan összefutunk egy nőstény szúnyoggal. Az állami áramszolgáltatás rendkívül gyenge, mindenki generátort használ világításra, ami büdös, hangos és nagyon drága „mulatság”. A generátorok meg gyakran romlanak el, ami a lakásokban estefelé természetszerűen sötétséghez és elviselhetetlen meleghez vezet. Nem egyszer álltam rezzenten a zuhany alatt, mint egy hortobágyi gébics, teljesen beszappanozva és várva, hogy visszajöjjön az áram és azzal együtt a víz szolgáltatás. Ez is az itteni mókás kihívások egyike.

Nos, hát szerény, főleg müzli reggelim elfogyasztása után nyakamba veszem a várost. Már reggel borzalmas meleg van, minden évszakban. Évszakból nincs sok egyébként Nigériában, összesen kettő és fél. A száraz évszak tényleg száraz. Az emberek zombiként lézengenek a poros utcákon vagy fulladoznak órákig a forgalomban. Az ég legtöbbször olyan, mintha atomvillanás után lenne, vakító, mégis homályos a szálló portól. Az egyetlen menedék a      légkondicionálóval ellátott autó vagy fedett helység. Itt az a veszély leselkedik ránk, hogyha túl gyakran mászkálunk a kinti forró és benti hűvös levegő között, hasonlatosak lehetünk Nemecsek Ernőhöz a füvészkerti fürdő után, ugyanis a megfázás szinte garantált (még ha a könyvbéli tragikus kimenetel esélye szinte e nullával egyenlő). Házi állatok is lihegve várnák ebben az időben a megváltó szellőt vagy egy pici csapadékot, ha lennének háziállatok. De nincsenek. Főleg azért nincsenek, mert megennék őket. Többször láttam kutya őrző őrt, aki arra vigyázott, hogy a házi eb ugathasson kedvére és ne egyék meg a vállalkozó szellemű járókelők.

Az esősnek nevezett évszakban minden megváltozik, szerintem rosszabb lesz. A legváratlanabb pillanatokban zúdul le a városra az esőnek nem nevezhető hatalmas víztömeg. Fullasztó pára teríti be a várost, a kátyús utak tavakká válnak. Terepjáró vagy búvár felszerelés nélkül kockázatos elindulni. Az én kis malacpersely jellegű autóm, amit pár hónap után a magyar kormánytól használatra kaptam, sokszor majdnem Nautilusként elmerül az utakon leselkedő mély lukakban, kátyúkban. A motoros taxisok rajzfilm figurákként hajtanak ki és be a méteres tócsákba, hangosan átkozódó utasaikkal a hátuk mögött. A maláriát terjesztő moszkitók azonban rendkívül jól érzik magukat ebben a közegben, vidáman fertőzgetnek össze-vissza.  A harmadik, inkább két és feledik évszak az u.n.  harmattan. A sivatag felől érkező homokkal teli szélviharral jár, alig lehet látni az utakon. Egy csepp eső sem esik ekkor, a repülő társaságok is csak nagy késésekkel vagy járat törlésekkel üzemelnek.