...na, ezt sem gondoltam volna.....

Jó reggelt, kedves Olvasóm!

Mielőtt a könyvet folytatnánk, szeretnék egy tegnapi, tényleg meglepő történetet megosztani Önnel!

Zamárdiban töltöttem az augusztus 20.-i hosszú hétvégét.
Tegnap kora délután, az iszonyat hőségtől kókadtan bandukoltam a közért felé, (Istenem, közért, egyre kevesebben tudjuk, mi a "közért"...) mikor is a  bolt előtt megpillantottam egy bécsi rendszámú autót, benne egy fekete embert, meglehetősen kétségbeesett ábrázattal. Na, gondoltam, ilyen képet nagy valószínűséggel csakis egy nigériai testvér vághat, így hát odamentem hozzá.

Őszintén szólva nem hittem, hogy tényleg nigériai az úr, de igen, egy joruba koma szomorkodott a kocsiban. Onnan tudtam meg, hogy joruba, mert jorubául beköszöntem neki, erre majdnem kiesett az autóból meglepetésében.

Nos a történet szerint az öt tagú család, (apa, anya, három kiskorú gyerek) lefoglalt egy apartmant még Bécsből, ahol már több mint 15 éve élnek, tisztes polgári körülmények között. Az anyuka angoltanár, az édesapa sofőrként dolgozik.

Mire ideértek, kiderült, hogy a mellékhelyiség és a konyha az apartmanon kívül van. nem erről volt szó-mondták, de az ingatlanközvetítő Zamárdiban széttárta a kezeit, ez van, ezt kell elfogadni, főleg, örüljenek, hogy augusztus 20.-án egyáltalán kapnak szálláshelyet. A család nem fogadta el a szálláshelyet, ilyen feltételekkel. Aztán, mivel nem találtak más helyet, visszamentek az ingatlanközvetítőhöz, hogy mégis elfogadják a helyet. Erre az ember minősíthetetlen hangon, gyakorlatilag kidobta őket az irodából. Ennek már én is tanúja voltam. Próbáltam segíteni a családnak, de a nemzeti ünnepen tényleg teljesen reménytelen volt bármilyen más, megfelelő szálláshelyet találni a környéken.

Körülbelül egy óra tanakodás után az utcán,  gyanakvó járókelők pillantásaitól körülvéve,  a családfő úgy döntött, visszamegy az ingatlanoshoz és BOCSÁNATOT KÉR!!!!!...hogy miért, azt ő sem tudta megmondani, de láss csodát, a meghunyászkodó magatartás célravezető volt és kaptak egy úszómedencés, több, légkondicionált helységből álló szép apartmant, konyhával, mellékhelyiséggel, extra kerékpár használattal együtt.

Ennyi a történet, amihez azt hiszem, jár az úgy nevezett "no comment" megjegyzés.
...ma egyébként meghívtak magukhoz igazi nigériai ebédre...elmegyek, viszem Peti fiamat is.

Folytassuk hát a könyvet:

Kanoba repültem szintén egyszer harmattan idején. Kano Nigéria északi részén fekszik, közel a sivataghoz. Icipici, propelleres szálló valamin utaztunk, amit ide-oda dobált a homokvihar. A pilóta ötször engedte ki a város felett a futóművet és mind ahányszor vissza is húzta a széllökések miatt. Az utasok körülöttem azonnal elkezdtek fennhangon imádkozni, legalább 5 helyi nyelven.  Komolyan berezeltem én is és csatlakoztam hozzájuk magyarul. Aztán nagy nehezen leszálltunk, de azt az utat soha nem fogom elfelejteni, amíg élek.  Mi, túlélők, összeölelkeztünk és áldottuk az Urat a megmenekülésünkért.

Általában előre egyeztetett tárgyalásaim vannak. Az autómat magam vezetem, bár lehetne sofőröm is. Egyszerűen nem bízom hosszútávon senkiben itt, ezért inkább, ha komolyabb helyre megyek, vagy szerzek egy alkalmi sofőrt, akinek azért, biztos, ami biztos, finoman megcsillantom engedéllyel tartott Glock 17 pisztolyomat, vagy taxit hívok. Egyébként a Glock velem is alszik az ágyban, kár, hogy moszkitóra nem lehet vele vadászni. Kalandos dolog itt az autóvezetés. 

Mivel az írott szabályokat lényegében nem tartja be senki, a forgalomban mindenki részese egy nagy nemzeti rulettnek. Vagy megúszom az ütközést, a balesetet, vagy nem- gondoljuk. A nagyobb járgánnyal rendelkezők előnyt élveznek forgalmi szituációkban, talán ez az egyetlen íratlan törvény, amit tisztelnek errefelé. Például én néha úgy hajtok be a körforgalomba, hogy egy életem, egy halálom, aztán becsukom a szemem, hogy ne zavarjanak európai KRESZ beidegződések… egyelőre megúsztam minden forgalmi gondot.

Gépkocsivezető igénybe vétele egyébként egyáltalán nem számít kimagasló luxusnak azok körében, akik az itteni hivatalnoki vagy üzleti átlag keresettel rendelkeznek.  Rendkívül praktikus dolog sofőrrel menni ide-oda egy olyan városban, ahol hihetetlen forgalom van az utakon, a közlekedési szabályokat, ha vannak is, senki nem tartja be és ahol mellesleg jogosítványt okosan néhány nap alatt lehet szerezni. A sofőr bérek rendkívül alacsonyak. Az utasok dolgoznak az úton töltött 2-4 óra alatt, míg a vezető igyekszik eljutni velük a cél állomásra a városon belül. Itt nincsenek sétáló negyedek, utcák, aki tud, biztonsági okból és mert az autóban van légkondicionáló, gépjárművel megy  vagy inkább araszol mindenhová….illetve tömegközlekedéssel, amiről nemsokára szót ejtek majd. 

A hidakon hídpénzt szednek mindenkitől, ami csak fokozza a tömeget és a zűrzavart.  Csak mellékesen jegyzem meg, hogy Lagoszban található Afrika második leghosszabb hídja, a Third Mainland Bridge, ami több mint 12 km hosszú. Ahogyan azt találóan egyik helyi ismerősöm megjegyezte: ma Nigériában két óriási üzlet van, az egyik az olaj/benzin a másik meg a telekommunikáció, arra utalva, hogy amíg az ember várakozik a forgalomban, megy a légkondicionáló és pörög a mobiltelefon számla, mert hát a biznisznek mennie kell. Európaiként meg sem fordult a fejemben, hogy pár kilométeres útra is alapszükségleteim kielégítésére valamiféle üveget vigyek magammal az autóba. Így hát mókás és kellemetlen szituációkba is keveredtem néhányszor az órákig tartó forgalmi várakozások alatt…ez is Lagosz.