2018. augusztus 19., vasárnap

Megyek Nigériába!

Tisztelt Olvasóm!

Jó pihenést kívánok Önnek a nemzeti ünnepen! Világnézettől és politikai elkötelezettségtől függetlenül javaslom a Népszava tegnapelőtti számát, amiben érdekes cikk olvasható augusztus 20.-a történetéről.

Úgy tűnik, hamarosan Nigériába utazom üzleti céllal. Nagyon szeretnék helyszíni beszámolókat közölni a blogomban a hétköznapokról, találkozásaimról remélhetőleg érdekes emberekkel és egyáltalán, a mai Nigériáról.
Most viszont, ismételten megköszönve érdeklődését, folytatom könyvemet a megélt hétköznapok pici leírásával:


Hétköznapok


Nem egyszer álltam rezzenten a zuhany alatt, mint egy hortobágyi gébics, teljesen beszappanozva és várva, hogy visszajöjjön az áram és az árammal a víz szolgáltatás. Ez is az itteni „mókás” kihívások egyike”.

Amint már említettem, kedves Olvasó, Lagoszban élek. Bármerre vet is a sorsom Nigériában és megemlítem, hol lakom, mindenki elneveti magát…ó Lagosz, na az egy bolondos város „Lagos (ejtsd: Léégosz) is a crazy city…”….és valóban, van ennek az iszonyat nagy, több mint 20 milliós megapolisznak valamiféle bolondos jellege. Az emberek kiabálnak egymással, hevesen gesztikulálva küldik egymást még a lagoszinál is melegebb éghajlatok felé, aztán hirtelen elnevetik magukat és minden rendben. 

Itt minden a pénzről szól. Teljesen komolyan próbálják egymást lehúzni a polgártársak, aztán ha nem megy, jót nevetnek az egészen…furcsa világ. Peti fiam és legjobb barátom szerint én azért szeretem a várost, mert éppen olyan bolondos, mint én. Szerintem nem jó poén, legalábbis én nem nevettem rajta, de lehet, hogy igaza van.
Lagosz egy portugálok alapította kis település volt, a környék egyik kis szigetén. A lakosság rohamosan nőtt, több szigetet, kis félszigetet is benépesítettek, sőt elfoglalták a szárazföld egy részét is. Így kialakult a mai u.n. Mainland (Szárazföld) és az u.n. Island (Sziget) felosztása a városnak. 

Nagy általánosságban igaz, hogy a Szárazföldön a szegényebb rétegek laknak, míg a Sziget a módosabb emberek, családok otthona. Itt találhatók az előkelő hotelek, klubok, bevásárlóközpontok, lakónegyedek.   

Reggel általában 7 óra körül kelek a bérelt lakásban. Minden éjjel legalább kétszer leáll a generátor, megszűnik az áram szolgáltatás, a légkondicionáló lekapcsol. Amennyiben ez tovább tart 10 percnél, akkor felébredek, mert elviselhetetlenné válik a meleg a hálószobámban, még a maláriát terjesztő moszkitók is kókadtan gyűjtenek erőt a függönyön újabb támadásra…ok, csak a nőstény, mert a hím moszkitó rendes, az nem terjeszti a kórt…így aztán elvileg ötven százalék az esély, hogy az ember maláriás lesz, gyakorlatilag pedig hosszútávon mindenki megkapja előbb utóbb a betegséget, hiszen egyszer biztosan összefutunk egy nőstény szúnyoggal. Az állami áramszolgáltatás rendkívül gyenge, mindenki generátort használ világításra, ami büdös, hangos és nagyon drága „mulatság”. A generátorok meg gyakran romlanak el, ami a lakásokban estefelé természetszerűen sötétséghez és elviselhetetlen meleghez vezet. Nem egyszer álltam rezzenten a zuhany alatt, mint egy hortobágyi gébics, teljesen beszappanozva és várva, hogy visszajöjjön az áram és azzal együtt a víz szolgáltatás. Ez is az itteni mókás kihívások egyike.

Nos, hát szerény, főleg müzli reggelim elfogyasztása után nyakamba veszem a várost. Már reggel borzalmas meleg van, minden évszakban. Évszakból nincs sok egyébként Nigériában, összesen kettő és fél. A száraz évszak tényleg száraz. Az emberek zombiként lézengenek a poros utcákon vagy fulladoznak órákig a forgalomban. Az ég legtöbbször olyan, mintha atomvillanás után lenne, vakító, mégis homályos a szálló portól. Az egyetlen menedék a      légkondicionálóval ellátott autó vagy fedett helység. Itt az a veszély leselkedik ránk, hogyha túl gyakran mászkálunk a kinti forró és benti hűvös levegő között, hasonlatosak lehetünk Nemecsek Ernőhöz a füvészkerti fürdő után, ugyanis a megfázás szinte garantált (még ha a könyvbéli tragikus kimenetel esélye szinte e nullával egyenlő). Házi állatok is lihegve várnák ebben az időben a megváltó szellőt vagy egy pici csapadékot, ha lennének háziállatok. De nincsenek. Főleg azért nincsenek, mert megennék őket. Többször láttam kutya őrző őrt, aki arra vigyázott, hogy a házi eb ugathasson kedvére és ne egyék meg a vállalkozó szellemű járókelők.

Az esősnek nevezett évszakban minden megváltozik, szerintem rosszabb lesz. A legváratlanabb pillanatokban zúdul le a városra az esőnek nem nevezhető hatalmas víztömeg. Fullasztó pára teríti be a várost, a kátyús utak tavakká válnak. Terepjáró vagy búvár felszerelés nélkül kockázatos elindulni. Az én kis malacpersely jellegű autóm, amit pár hónap után a magyar kormánytól használatra kaptam, sokszor majdnem Nautilusként elmerül az utakon leselkedő mély lukakban, kátyúkban. A motoros taxisok rajzfilm figurákként hajtanak ki és be a méteres tócsákba, hangosan átkozódó utasaikkal a hátuk mögött. A maláriát terjesztő moszkitók azonban rendkívül jól érzik magukat ebben a közegben, vidáman fertőzgetnek össze-vissza.  A harmadik, inkább két és feledik évszak az u.n.  harmattan. A sivatag felől érkező homokkal teli szélviharral jár, alig lehet látni az utakon. Egy csepp eső sem esik ekkor, a repülő társaságok is csak nagy késésekkel vagy járat törlésekkel üzemelnek.