Nemrég megnéztem egy filmet és beleborzongtam...woodoo előzetes..

Szeretett Olvasóm!

Láttam egy filmet Budapesten, amit azt hiszem, soha nem fogok elfelejteni. Érdekes módon olasz remekmű, a címe: A hely. Talán még mindig megy Pesten, például a Művész moziban. Arról szól, legalábbis szerintem, hogy képesek vagyunk-e rossz, nagyon rossz cselekedeteket megtenni olyan vágyott dolog, történés érdekében, amit az ember egyébként nem tudna megvalósítani.

Engem ez a téma mellbe vágott Nigériában, ahol tömegek hisznek a Gonosz hatalmában, aki rossz cselekedetek elvégzését kívánja attól, aki hatalomra, pénzre...stb. vágyik. Ez a rossz woodoo, amit arrafelé rossz jujunak hívnak (van természetesen jó woodoo, juju is...). Én legtöbbször erről az egyébként még ott is nagyon intím témáról legtöbbször Lagoszban, egy étteremben beszélgettem érintettekkel, aminek a neve...igen, The Place (A hely).....nos, én emiatt a több, mint furcsa egybeesés miatt döbbentem meg a film nézése közben....a woodoo-ról is természetesen írtam, de előbb még folytassuk a Jekada fejezetet a könyvemből:

A jorubák, ibók furcsán viszonyulnak a hauszákhoz és a hausza életmódhoz, hagyományokhoz, annak ellenére, hogy sok joruba és ibó is iszlám vallású. Kicsit mintha lenéznék a hauszákat. A hauszák, mint említettem, hagyományosan mezőgazdasággal foglalkoznak évszázadok óta. Kevéssé fogékonyak az újra, az innovatív megoldásokra. Társadalmi szerkezetük, családmodelljük tradicionális elemeken nyugszik. Azt vettem észre, ha a hauszákat említem jorubák, ibók  legyintenek és elmosolyodnak, ami szerintem rendkívül buta dolog. A mai Nigéria csúcsvezetői között is vannak szép számmal hauszák, például Buhari elnök, akik remekül megállják helyüket.

Egy rövid történet erejéig azonban hagy térjek vissza a hagyományos, évszázados életmód erejéhez, szerepéhez, melynek döbbenetes példáját jorubák között is tapasztaltam. Rájöttem, hogy Nigéria egyre hanyatló gazdasága és a gyorsan romló helyi fizetőeszköz miatt az itteni vállalkozók, cégek többségének csak akkor lesz lehetősége magyar technológiát, gépeket stb. venni, ha „keményvalutáért” el tud adni nigériai terméket Magyarországon. Nigériában rendkívül jó minőségű kakaó bab terem, az ország a világ egyik vezető kakaó exportőre. Olcsó kakaó babot a termelőktől, a farmerektől lehet szerezni természetesen.

Egyik helyi jó ismerősöm, Ayo révén eljutottam Oyo tagállamba, egy hihetetlenül elmaradott területre. A körzetben 7 település található, mindegyik élén egy uralkodó, király, joruba nyelven oba, illetve kabiyesi (ez azt jelenti, olyan személy, aki megkérdőjelezhetetlen..) áll. A környéken fantasztikusan jó minőségű kakaóbab terem és arra gondoltunk a barátommal, hogy találkozunk a térség egy-két nagy hatalmú királyával, aztán a kakaó termesztők képviselőivel és igyekszünk minél olcsóbban beszerezni a terméket. Félnapi autózás után értünk a hét pici város egyikéhez. A házak vályogból, asszonyok főznek vas üstökben fáradtan. Áram gyakorlatilag nincs, kb 5 ezer emberre jut egy utcai ivókút, a girbegurba poros utcákon meztelen gyerekek és kecskék rohangálnak bódult csirkék között. A hét településen két nap alatt, amíg ott tartózkodtam, összesen nyolc autót láttam, ebből egy a miénk volt. Az emberek távolságtartóak és nagyon kíváncsiak. Legtöbbjük, és ez döbbenetes, még nem látott fehér embert előttem. Estére értünk a helyi farmerek vezetőihez. Ők egyfajta termelőszövetkezet vezetőiként intézik a kakaó bab eladását mindenfelé az országban. 

Beültünk egy kis vályogkunyhóba, aminek nem volt ablaka, viszont bútorok sem voltak benne. Ablak nélkül is azonban ütemes térd és vállcsapkodásokkal jeleztük mindnyájan, hogy a moszkitók átvették a hatalmat a házikóban…mókás volt. Valahonnan szereztek barátaink pár műanyag széket és elkezdődött a tárgyalás.

Főleg joruba nyelven ment az egyeztetés, én biodíszletként bólogattam, amikor bólogattak és csóváltam a fejem, amikor ők is.    Pozícióm miatt viszont fontos volt a jelenlétem. Ránk esteledett, mire a mobil telefonok fényében, de gyakorlatilag tök sötétben megköttetett az üzlet barátom és a vezetők között. Hihetetlen jó áron sikerült kakaó babot venni. Másnap találkoztunk a két legbefolyásosabb helyi királlyal. Természetesen az ő áldásuk nélkül nincs kakaó üzlet a térségben.

A legnagyobb hatalmú királynál tett udvariassági látogatás tényleg emlékezetes marad. Bevezettek minket egy nagy házba, ahol egy fa trón jellegű építmény körül vagy 20 pucér kisgyerek játszadozott ordibálva. Bőr székeken, pamlagokon már vártak ránk a falu előkelői. Aztán megjelent a király, aki egy valóban tiszteletreméltó idős ember benyomását keltette. Jorubául üdvözöltem, amit mintha örömmel fogadott volna..de a helyiek tényleg örültek, jókat kiabáltak, majd leültünk. Ami ezután következett, az tényleg megdöbbentő volt nekem. Az öreg király ugyanis nem tudott angolul. Tolmács segítségével kommunikáltunk, itt a dzsungel mélyén, a XXI. század elején. Pillanatra olyan expedíciós érzésem támadt, mintha tényleg én lettem volna az első fehér ember arrafelé… furcsa és megható volt. A királyi vizit jó kis törzsi táncolással ért véget, amihez u.n. beszélő dobok szolgáltatták a zenét. A beszélő dobot azért hívják így, mert történeteket beszél el. A helyiek kiskorukban sajátították el a dob nyelvét. Barátom, aki bemutatott a királynak, fordította a dob szavait. A dob regélt a jelenlévőkről, mesélt a király tetteiről…döbbenetes élmény volt. A vendégnek, így hát nekem is, kötelező a tánc a királlyal és az udvar népével, így hát én is tettem a dolgomat serényen, bár a felületes szemlélőnek inkább cirkuszi barna medvének tűnhettem, akit idomárja próbál valamiféle ütemre brummogtatni… mindegy, túléltem.

Ez az utazás más miatt is emlékezetes volt számomra. Itt találkoztam egy igazi pásztorral, a szó legnemesebb értelmében. A tiszteletes úrnak is Ayo barátom mutatott be, aki elvitt ebbe a 7 városba. Ez a pásztor Lagoszban lakik a feleségével, hetente lebumlizik ide, az Isten háta mögé és ellenszolgáltatás nélkül istentiszteletet tart a helyi közösségnek. 15 évvel ezelőtt ő is alapított egy egyházat itt, a 7 királyság területén, egy rendkívül szegény, elmaradott vidéken. Az itteniek nem tömik vastagra a pásztor pénztárcáját, sőt, fennmaradásuk rendszeres adományoktól függ. A hívek minden vasárnap egy rozoga pajtaszerű építményben gyűlnek össze. Az énekek, a szentbeszéd, az elragadtatás, a bűnbánat őszintének tűnik, nagyon is őszintének. Jézus itt tényleg jelen van, így érezzük mindnyájan, akik jelen vagyunk. A pásztor és felesége a mise után egy düledező, villany és bútorok nélküli házikóban hajtja álomra fejét. Az adományok és a pásztor jóvoltából közösségi épületek is épülnek a templom körül. Van egy hatalmas, sima kődarab a környéken, amit a pásztor megszentelt. A helyi hívők ide járnak rendszeresen imádni az Urat, varázslatos hely. Nos, ez az ember egyelőre az egyetlen, akit nigériai tartózkodásom óta igaz keresztény vezetőnek tartok példás élete alapján.

Évszázados hagyomány erejét mutatja a nigériai nemzetek névadási szokása is. A keresztnév több mint megszólítás. A legtöbb ibó és joruba névnek jelentése van, melyet az istenek elfogadnak. A név a szülők vágyát, gondolatát is megtestesíthetik, illetve úgy tartják, hogy a név hat a gyermek jövendő életére is. Például a joruba Ayo (öröm) név és változatai: Ayokunle (az öröm betölti a házat) vagy Ayotunde (az öröm újra eljött), illetve az ibó Chiamaka (az Úr gyönyörű) vagy a Chidiebere (az Úr könyörületes). Újabban sokan nevezik el gyermeküket arról a napról, amelyiken születtek: Monday, Tuesday, Wednesday……Friday, Saturday vagy Sunday. Furcsa módon csütörtök (Thursday) nevű egyénnel nem találkoztam. Viszont egyszer láttam, amikor Vasárnap és Hétfő nevű urak hevesen vitatkoztak az egyik piacon három csirkén..na az mókás volt. Mások angol, beszédes mellékneveket adnak kicsinyüknek, mint például Precious (értékes, drága) vagy Patience (türelem), ami a volt nigériai elnök feleségének az egyik neve. Ne feledkezzünk meg akkor már a volt elnökről sem, akinek a neve Goodluck (jó szerencse) Jonathan. Az iszlámhívők, főleg hauszák és fulanik szívesen adnak arab eredetű neveket újszülöttjüknek, mint Abdul vagy Mohammed.

A fejezet zárásaként mindenképpen be kell számolnom Calabarban tett utazásomról, ahol az ott élő efik nép egy rendkívül érdekes és európai szemmel vitatható ősi hagyományt tart életben. Calabar Cross River tagállam fővárosa. Igazán szép település, sokan üdülőparadicsomként tartják számon. A gyarmati időkből megmaradt csodálatos épületei és különböző afrikai kultúrák örökségeit felvonultató múzeuma miatt is messze földön híres a város. A településen feltűnően sok, arányosan molett, jó, inkább kövér lányt, asszonyt láttam. Ennek oka a következő:

Az efik nép évszázadok óta tartja azt a szokást, hogy az eladósorba lépő lányokat rituális szertartás keretében felhizlalják. A gyakorlatban a folyamat úgy történik, hogy a 14-18 év körüli lányok egy elkülönített helységbe kerülnek családonként, ahol kb.6-12 hónapot töltenek, lényegében evéssel. A hízlalási időszak hossza döntően a család anyagi helyzetétől függ. Etetik őket mindenféle zsíros, energia gazdag étellel, hogy minél gömbölyűbbek legyenek. Ki nem léphetnek a szobából, vendégeket sem nagyon fogadhatnak. Ezen idő alatt azért nem csak esznek, isznak, hanem megtanulják mindazt, amit a közösség elvár tőlük, leendő anyáktól, feleségektől. A lányok tanulnak főzni, háztartást vezetni és bevezetik őket a férjcsábítás rejtelmeibe is. Egyetlen mozgás számukra egy rendkívül erotikus tánc gyakorlása, mely azt a célt szolgálja, hogy kívánatossá tegyék magukat férjük előtt.  (Gondolom, Update Norbi fogná a fejét keményen az efik között) Ennek a tényleg nagyon egészségtelen szokásnak, mely inkább főleg faluhelyen népszerű manapság, azért van pozitív oldala is. Erősíti a hagyományok tiszteletét, a közösség összetartó erejét és persze felkészíti a nép ifjú lányait legfontosabb feladataikra.