..érdekes párhuzam...

Jó reggelt, kedves Olvasóm!

Remélem picit tudott pihenni a hétvégén. Én Peti fiammal és egyik barátjával a Kurultaj-on voltam, ami a keleti rokon népek éves seregszemléje, Magyar Törzsi Gyűlés. Idén Bugacpuszta volt a helyszín. Mongol, kazah, tatár, türkmén és más nemzetek harcosai, hagyománytisztelői ünnepeltek magyar rokonaikkal együtt, fenséges esemény volt.
Több alkalommal részt vehettem Nigériában is hagyomány őrző rendezvényen és előadásokat is tarthattam Magyarországról, a magyar kultúráról, gazdaságról.
A nigériai emberek számára rendkívül fontosak a gyökerek, a nemzeti (hangsúlyozottan nem törzsi...) kultúra ápolása. A képen, amit feltöltöttem, 5000, azonos népviseletbe öltözött joruba előtt tartok előadást.

No de folytassuk a könyvet, jó olvasást!

Jekada

„Na, mondtam magamban, egy életem, egy halálom, mint a vándorlegény a Szabó Gyula féle magyar népmesékben, megpróbálok az emír színe elé kerülni valahogy. Mégiscsak testvérek vagyunk, vagy mi a szösz.”

Még az otthoni felkészülési időszakban történt, hogy egy Budapesten lakó nigériai cimborámon, Umáron keresztül megismerkedtem egy nagyon gazdag és befolyásos hausza testvérpárral. A lány komoly kormányzati pozícióban van, a fiú egy tradicionális helyi királyság nemese, körülbelül hercegi rangban. (a királyságokról, emírségekről később, a” Nigéria” fejezet alatt…). 

Eljöttek Magyarországra népes küldöttséggel és tanulmányozták a magyar mezőgazdaságot pár napig. Mindkettőjüknek van egy-egy szép nagy farmja Kebbi tagállamban és szeretnék fejleszteni az ottani tevékenységet. Kecsketenyésztés, lótenyésztés, takarmányügyek érdekelték őket,meg mindenfajta technológia, amit esetleg átvehetnek.

Barátom behozta őket a minisztériumba én meg felajánlottam, hogy körbevezetem őket, szerzek kecskét, lovat, zabot, ami kell…. gondoltam, jól jöhetnek még, ha már kint leszek Lagoszban.  Lovakkal foglalkozó gazdát, társaságot persze azonnal találtam, a kecske projektbe viszont majdnem beletört a bicskám.  Hazánk nem híres a kecsketenyésztésről és kínomban már Erdélyből akartam „migráncs” kecskéket utaztatni egy rövid budapesti haknira. Végül is Pest környékén leltem rá arra a gazdálkodóra, aki 300 kecskéjével együtt vendégül látott minket. Ettünk sajtot, néztünk fejést, etetést, hallottunk orkánszerű mekegést, a szél lágyan lengette a kecskebogyó szagot, volt minden…

Annyira megkedveltek, hogy megígértették velem, hogy Nigériában is tartjuk majd a kapcsolatot és segítek nekik a farmok fejlesztésében, magyar termékek, mezőgazdasági technológia vásárlásban.  Találkoztunk is Abujában és a fiú, aki már szinte a barátom lett, bár magasabb, mint én és én nagyon nem szeretem azokat, akik nagyobbak nálam, egy szokatlan, de rendkívül megtisztelő felajánlást tett nekem. Azt mondta, és közben átszellemülten mosolygott mind a 60 fogával, hogy a „Jekada” címet adományozza nekem.

Szépen megköszöntem, de fogalmam nem volt, miről is beszél a hórihorgas hausza főnemes. Azt nem mondom, hogy a következő hetekben el is felejtettem a dolgot, de inkább azzal foglalkoztam, hogy elrabolnak-e az utcán, ha kilépek a szálloda ajtaján vagy hogy ne fejeljek le senkit az ájulás küszöbén a finn szauna jellegű párás hőségben, ha mondjuk nem rabolnak el éppen. Aztán egyszer csak csörgött a helyi telefonom. Ez még itt tartózkodásom második hónapjának vége fele történt, úgy 2015. október közepén.

Őszinte vagyok, azokban ez első hetekben nem nagyon vettem fel a telefonomat. Tényleg nem udvariatlanságból, hanem azért, mert rettegtem attól, hogy nem fogom érteni telefonon keresztül az itteni angol dialektus….és tényleg az esetek többségében nem is értettem egy rohadt szót sem. Kapóra jött, hogy mentsem az arcomat az itteni üzletfelek és kormányzati emberek előtt, hogy Nigériában szörnyű megbízhatatlan és rossz minőségű a mobil telefonszolgáltatás. Van vagy 4-5 mobil szolgáltató, egyik rosszabb, mint a másik. Ezért aztán az itteniek állandóan ordítoznak a telefonban, hogy, ha egyáltalán van vétel, meg tudják érteni egymást. Így aztán, ha panaszkodtak az ügyfelek, hogy miért nem veszem fel a telefont, hát azt mondtam, hogy nem volt vétel, vagy volt, de nem elég. Megjegyzem, a lagosziak, már csak a jó szokás kedvéért, most már akkor is ordítanak egymással, ha nem telefonon beszélgetnek. Mostanában már viszont bátran felveszem a telefont. Most sem értem sokkal jobban az itteni angolt, viszont kifejlesztettem egy magas fokú képzelő technikát, mellyel, az elkapott szavak segítségével, 80-90 százalékban képes vagyok megérezni, kitalálni, vajon mit akar a kolléga a vonal másik oldalán.

Nos tehát csöngött a telefonom, felvettem, mert láttam, hogy a hausza herceg keres. Örömmel bejelentette, hogy a Jekada felavatási ceremóniám 3 hét múlva lesz az ő lovas póló farmján valahol Abuja mellett (a helység nevét nem értettem) és hogy készüljek, meg hogy hívhatok vendégeket is és hogy ő is vendégeket hív majd az eseményre. Aznap írt egy szép hivatalos e-mailt is, hogy lássam, tényleg komolyan gondolja.