"Mottó": Amikor a misszionáriusok megjelentek Afrikában, náluk volt Biblia és nálunk a föld. Azt kérték, csukjuk be a szemünket és imádkozzunk. Mi becsuktuk a szemünket és imádkoztunk. Amikor kinyitottuk a szemünket, nálunk volt a Biblia és már náluk a föld" Desmond Tutu püspök
Kedves Olvasó!
Őszinte szeretettel köszöntöm, akár szándékosan, akár pedig véletlenül látogatta meg blogomat.
Afrikáról szeretnék Önnek mesélni, személyes élmények alapján. Könyvet is írtam a diplomataként Nigériában töltött időszakomról, a kultúrák, népek sokszínűségéről, a vallásokról, hiedelmekről, woodoo-ról, a fehér emberre leselkedő életveszélyekről, a küzdelmes de sokszor mókás hétköznapokról. A könyv címe: Kalandok Nigériában, a szultánok, emírek és királyok földjén, a Libri hálózatában és a Bookline-on elérhető.
Mostanában üzleti célból 2-3 havonta meglátogatom ezt a titokzatos, félelmetesen gyönyörű országot.
Arra gondoltam, hogy ezen a felületen holnaptól közzéteszem rövid folytatásokban a könyvemet, kis kíváncsiságot ébresztve Afrikához, majd, kellő érdeklődés esetén, örömmel számolok be aktuális kalandokról, történetekről, ott létemkor helyszíni bejelentkezésekkel fűszerezve a beszámolókat. Rövid ízelítő a könyvből:
Kedves Olvasó!
Őszinte szeretettel köszöntöm, akár szándékosan, akár pedig véletlenül látogatta meg blogomat.
Afrikáról szeretnék Önnek mesélni, személyes élmények alapján. Könyvet is írtam a diplomataként Nigériában töltött időszakomról, a kultúrák, népek sokszínűségéről, a vallásokról, hiedelmekről, woodoo-ról, a fehér emberre leselkedő életveszélyekről, a küzdelmes de sokszor mókás hétköznapokról. A könyv címe: Kalandok Nigériában, a szultánok, emírek és királyok földjén, a Libri hálózatában és a Bookline-on elérhető.
Mostanában üzleti célból 2-3 havonta meglátogatom ezt a titokzatos, félelmetesen gyönyörű országot.
Arra gondoltam, hogy ezen a felületen holnaptól közzéteszem rövid folytatásokban a könyvemet, kis kíváncsiságot ébresztve Afrikához, majd, kellő érdeklődés esetén, örömmel számolok be aktuális kalandokról, történetekről, ott létemkor helyszíni bejelentkezésekkel fűszerezve a beszámolókat. Rövid ízelítő a könyvből:
Előszó, avagy Abuja vagy Abidjan ??!!
„Peti fiam majdnem leesett a székről a
nevetéstől, amikor észrevette, merre is megy a repülőm másnap”
Apa!!-
tudod, hogy hova megy a géped holnap?!!...Peti fiam vidám kiáltását alig
hallottam, mert éppen a bőröndömbe próbáltam betuszkolni még pár zoknit és
alsónadrágot a másik szobában. Hát Abidjanba, papa, nem Abujába!!!- folytatta
kisfiam, alig titkolt aggodalommal vegyes kárörömmel.
Hónapokig
tartó KKM (Külgazdasági és Külügyminisztérium) felkészítés és egy kőkemény
diplomata vizsgasorozat sikeres letétele után, többszöri halasztást követően,
2015. szeptember végén indultam végre Nigéria fővárosába, Abujába…azaz majdnem
máshová szállt le a gép. Történt ugyanis, hogy a külügyes, utaztatási kolléganő
véletlenül Abuja helyett Abidjanba, Elefántcsontpart legnagyobb városába vette
meg nekem a jegyet.
Nem is az lett volna a baj, hogy megnézek egy másik afrikai
nagyvárost, hanem hogy a Renault, Peugeot szavakon kívül nem nagyon ismerek más
francia kifejezést, ami ugye Elefántcsontparton, lévén volt francia gyarmat, talán
hasznos lehet. Este 8-kor a kolléganőt
riadóztattuk és, mentségére legyen mondva, 9-kor már el is küldte nekem
valahogy az Abujába szóló elektronikus jegyet.
Hajnali
felkelés, kóválygás a fürdőszobába, konyhába, sietős puszik a családnak.
Megszokták már, hogy évek óta kalandorként élem az életem. Szemükben ott a
féltés, nyugtatom őket és igyekszem úrrá lenni az ilyenkor szokásos izgalmi
gyomorfájás-hasmenés kihíváson. Kávé helyett a jó fej taxis a háznál drámai arccal
fordult hozzám angolul: „To be or not to be”…ami pont úgy hangzik ugye, mint
a 2B or not to 2B”..vagyis hogy a
Ferihegy, vagy most mi a neve, 2B-re vagy nem a 2B-re kéri-e a kedves utas a
fuvart…..na ez megadta az utazás alaphangját, jó kedvvel vágtam neki az
ismeretlennek. Ferihegyi indulási oldalon szokás szerint óriási tömeg, „csárteres”
utazók idegesen nézik a gépindulásokat, páran hartai kolbászt majszolnak
unottan. Párizsban kókadt átszállás
Abuja felé, aztán kb. 7 órás út után landoltunk Nigéria fővárosában.
Már az
útlevél vizsgálaton az ember egy pici bepillantást kap a huncut nigériai
valóságból. Külön sorban várakoztunk, nigériai állampolgárok és külföldiek. Pár
mobil légkondicionáló küzd reménytelenül az óriási csarnokban uralkodó finn
szaunai hangulattal. Hervadtan araszolva kanyarog a közel száz méteres sor, egy
előttem masírozó, útlevele szerint ghánai úr minden negyedik lépésénél
elalszik, majd horkantva indul tovább a tömeggel. Hirtelen megjelenik pár
mosolygós fickó, akik suttogva jelzik, hogy szerény ellenszolgáltatásért egy rövid
folyosóra irányítanak, ahol nem kell várakozni, hanem pillanatok alatt az
útlevélvizsgáló elé perdülhet a fáradt utas. Kis gondolkodás után elfogadtam az
invitálást és egy lábon kihordott infarktus helyett kb. negyed óra alatt
kisétáltam a fogadásomra megjelent magyar nagykövet úrral együtt a
repülőtérről.
Egy hetet töltöttem Abujában, a magyar nagykövetségen, ismerkedtem
a kollégákkal, az ügymenettel és a klímával. A megérkezésem hétvégéjén aztán,
egyfajta légi deszantosként, ezer csomaggal „ledobtak” Lagoszba, a világ egyik
legkaotikusabb városába.
Nem lehet
leírni azt az érzést, amit akkor éreztem, amikor kb. 200 fekete utastársam
között szinte egyedüli fehérként kiléptem a „világító” fejemmel a gépből a
lagoszi Murtalla Mohammed reptéren. Murtalla Mohamed egyébként Nigéria egyik
elnöke volt, akit meggyilkoltak. Iszonyatos forróság, ezer százalékos
páratartalom, zsivaj és szagok armadája zuhan az emberre, fojt és kábít
egyszerre és mégis örvénylően lüktetve ragad magával. Fürkészően villognak a
fekete szemek a katonai sapkák alatt, szinte hallom a nehéz népviseletek
suhogását. Helyi taxisok szinte könyörögnek, hogy velük menjek be a városba,
persze látják rajtam, hogy fehér, átvágható fickó vagyok.
Hirtelen eszembe jut
egy pár évvel ezelőtti kaland, amikor az afrikai turisztikai miniszterek
találkozóján vehettem részt, amit Calabarban, egy tényleg szép nigériai
városban tartottak. Lagoszban töltöttem egy éjszakát átszállás miatt. Gyanútlanul
beszálltam egy személyszállító kisiparos kocsijába a lagoszi reptéren, amikor
is odarohant hozzám egy helyi pénzváltó srác, és szinte kiráncigált az autóból,
ami azért nem volt egyszerű, lévén akkor sem voltam kevesebb 120 kg-nál.
Kiderült, hogy a koma emberrablás bizniszben utazik, nem csak a taxijában és
komoly esély volt arra, hogy egyhamar nem kerülök elő, ha beülök a kocsijába. Így
hát rábíztam magam egy nagy, nemzetközi, autóbérléssel foglalkozó cégre, akik
biztonságosan bevittek a városba.
Nos, hát, megérkeztem,
ez lesz az otthonom, gondoltam, előreláthatólag az elkövetkező öt évben.
Miért és
hogyan lettem informatikai nagyvállalatok jogi vezetőjéből diplomata?
Kacskaringós út vezetett idáig. Hazánk egyik leghíresebb vitorlázója, Józsi
barátom csábított el egy óriási kalandra, mely miatt feladtam több mint húsz
éves jogász pályámat. Álmunk az volt, hogy a történelemben először, európai
nemzetek képviselőiből álló vitorlásflottával körbehajózzuk Afrikát és part
menti helyszíneken sport, kulturális és gazdasági jellegű események
szervezésével erősítjük a két kontinens együttműködését. A nagyszabású projekt
az u.n. „Arab tavasz” eseményei és az Európán átsöprő ebola hisztéria miatt
meghiúsult. Furcsa volt látni a tv-ben, hogy az egyiptomi külügyminiszter
helyettes, akivel megállapodtam a programunk pénzügyi támogatásáról, az
időközben kitört „Arab tavasz” miatt a börtönbe vonul és kormánya a rendszerrel
együtt megbukik. Tekintettel azonban arra, hogy a programsorozatunk
előkészítését a magyar külügyminisztérium is támogatta, megismertek minket, így
lehetőséget kaptam, hogy külgazdasági attaséként Nyugat-Afrikában segítsem
magyar vállalkozások piacra jutását. Állomáshelyemnek a nigériai Lagoszt
jelölte ki a minisztérium.
Jó olvasást kívánva, a holnapi viszontlátás reményében,
Tisztelettel,
Kondricz Péter
