Kedves Olvasóm!

Amint azt tegnapi, első bejegyzésemben már említettem, Afrikáról, ezen belül Nigériáról osztom meg élményeimet Önnel, akit szeretettel üdvözlök, megköszönve, hogy olvassa blogomat.
Tegnap megígértem, hogy mindenek előtt a kalandjaimról, a kultúrákról, vallásokról, hiedelmekről, a woodooról, fehér emberre leselkedő veszélyekről, a mindennapokról szóló, diplomata kiküldetésem alatt írt könyvemet teszem közzé folytatásokban ezen a felületen. A könyv címe: Kalandok Nigériában, a szultánok, emírek és királyok földjén
Ismerőseim szóltak, hogy talán hasznos és szép dolog lenne, ha képeket is tennék fel a blogra, melyeket Nigériában készítettem....okos tanács, megfogadtam, és minden nap pár képpel igyekszem gazdagítani a beszámolókat.

Nos, folytassuk hát, kellemes olvasást!

Oyinbo

„Na, ekkor általában hanyatt esnek, hogy hát óóó, az oyinbo beszéli a nyelvünket, és rögtön minden szép lesz, elnézést kérnek, elkezdünk kicsit beszélgetni (persze már angolul) és kivirul az ég. Még néha, ha kicsit rosszabb kedvem van, hozzá szoktam tenni, hogy én sem hívom őt, őket úgy, hogy black vagy dudu (jorubául fekete..)”.

Külgazdasági diplomata vagyok. Komoly beosztásnak tűnik, azonban a világnak ezen a részén bármekkora ranggal is érkezik ide egy fehér ember, akkor „is” csak oyinbo marad. Az oyinbo az itteni tört angol, valamint ibó és joruba nyelveken leginkább fehér embert jelent, illetve azt, aki nem része az afrikai kultúrának. A  nyelvekről, kultúrákról is hamarosan írok, azonban picit maradjunk még, kedves olvasó,  az oyinbo kifejezésnél! Bármerre megyek is ebben a hatalmas országban, bármelyik pillanatban rám köszönhet egy honpolgár, „Hello, oyinbo!”  felkiáltással. Sokszor figyeltem az arcukat. Nincs benne megvetés, lenézés az „oyinbozás” -kor, hanem egyfajta „ te nagyon más vagy mint én, mint mi” érzés szavakban történő megerősítése.  Közben a legtöbbjük ötszáz foggal mosolyog és érdeklődve néz rám, vajon honnan a fenéből zuhantam közéjük, ahol még a sakál is alig jár…

Nem szeretem, ha oyinbonak hívnak. Nem egyfajta „kivagyiságból”, büszkeségből, hanem mert van nevem, vagy ha nem is tudják a nevem, nekem is jár a sir (úr) megnevezés, amire itt egyébként kínosan ad mindenki. A legkevésbé megbecsült munkát végzők is „madam” (asszonyom) vagy „sir” megszólítást kapnak. Nos, ilyenkor odamegyek nevetgélő ”oyinbo”-zó emberhez vagy csoporthoz és bemutatkozom. Az első joruba mondat, amit megtanultam, a bemutatkozó mondat. Na, ekkor általában hanyatt esnek, hogy hát óóó, az oyinbo beszéli a nyelvünket, és rögtön minden szép lesz, elnézést kérnek, elkezdünk kicsit beszélgetni (persze már angolul) és kivirul az ég. Még néha, ha kicsit rosszabb kedvem van, hozzá szoktam tenni, hogy én sem hívom őt, őket úgy, hogy black vagy dudu (jorubául fekete..).

Nigéria hatalmas ország. Több száz különböző nyelven beszél a mintegy 180 millió ember, azonban a hivatalos angol nyelv mellett 4 nagy nyelv és nemzet kiemelkedik a többi közül: a joruba, az ibó, a hausza és a fulani. Azért írok nemzetet és nem törzset, mert sokuknak régebbi és gazdagabb a történelme, mint például jó pár európai nemzetnek. 

Lagoszban élek, amit joruba földnek is hívnak sokan, mert itt többségben vannak a jorubák.  Elkezdtem jorubául tanulni, több-kevesebb sikerrel. Teljesen egyedül vagyok itt, kollégáim mind Abujában, a követségen dolgoznak. Rendkívül fontos, hogy a helyiek elfogadjanak, aminek elsődleges eszköze a nyelv. Az el nem fogadás errefelé akár az ember életébe is kerülhet, és mivel abból egy van, hát igyekszem azért vigyázni rá. Ha kvartyogok valamit jorubául, még az oyinbo ellenes fekete ember is elmosolyodik és próbál segíteni, útba igazítani. Szép, de rendkívül nehéz nyelv a joruba.

Érdekes kulturális elemei is vannak, ami megdöbbentett engem. Például más szót használnak akkor, ha egy idősebb embernek köszön meg valamit az ember, mintha egy nála fiatalabbnak. Az idősebbek tisztelete áthatja az egész joruba társadalmat. Én sokszor közelharcot folytattam és folytatok néha még ma is, hogy ne cipeljék már mindenáron fiatalabb joruba barátaim a cuccaimat, mert még nem vagyok olyan öreg…szerintük meg de.

A jorubák angolul is úgy beszélnek, hogy bizonyos szavak, hangok alapján egyértelmű, hogy az ember joruba nemzetbelivel beszél. Például mondatok végéhez hozzátesznek egy „ábi?” szót, ami egyfajta „ugye, nem igaz?”..vagy „ugyebár” jelentéssel bír. Vagy a nyomatékos „na ugye..!!” kifejezést egy olyan hanggal kommunikálják, mintha valaki befogná az orrát és úgy adná ki az „eheee” hangot…először meg is ijedtem, amikor hallottam. Alapvetően kedves emberek, kedvelem őket. A társadalomban hagyományosan övék a politikai hatalom inkább, sok állami vezető ehhez a nemzethez tartozik.

Az ibók, legalábbis számomra, megfoghatatlanok. Többnyire az üzleti életben munkálkodnak, rendkívül ügyes kereskedők. Nyelvükről így több hónap nigériai tartózkodás után nem sokat tudok, az bizonyos azonban, hogy teljesen különbözik a joruba nyelvtől. A hauszák az ország északi területeit népesítik be, lényegében egy tömbben, Nigéria 19 tagállamában ők alkotják a többséget. Zártabb világ az övék, többségük iszlám vallású (nem mohamedán, mint megtudtam, hiszen ők nem Mohamedet követik, hanem Allahot), míg a jorubák és az ibók inkább keresztények.

A hauszáké az évszázados „leosztás” szerint a mezőgazdaság. Hatalmas területeken legeltetnek, művelik a földet unokatestvéreikkel, a fulanikkal együtt. Nyelvük hasonlít az arabra, nagyon sok szót át is vettek a próféta nyelvéből. A hagyomány szerint a legmegbízhatóbb nemzet, az üzletkötéshez például elég egy kézfogás. Ez a régi vélemény azért az idők során árnyalódott, de általánosságban tényleg még ma is elmondható, hogy szavatartó emberek. Itteni barátaim egybehangzóan állítják, hogyha az ember hűséges, jóravaló, dolgos asszonyt akar a háznál, akkor mindenképpen hausza vagy fulani asszonyt kell feleségül venni, mert szófogadóak és nem beszélnek….bár én azért szeretném, ha az asszonyom beszélne.

A holnapi viszontlátásig, üdvözlettel,

Péter